Mit kezdjek a magánnyal?

18 éves lány vagyok, van családom, barátaim (nem sok, de pont elég), barátom, ennek ellenére mindig magányos voltam és régen is zavart (pszicholóushoz is jártam ezzel egy évig, nem segített túlzottan), de mostanra kezdek teljesen kikészülni tőle. Próbáltam már beszélni erről szüleimmel, barátommal, barátokkal, de senki nem tud segíteni, egyszerűen nem értik meg (valahol ennek örülök, mert ezt az érti, aki hasonló cipőben jár, mint én). Nehezen barátkozom, mindenhol félreeső embernek érzem magam. Olyan, mintha kilökne magából a világ. Igyekszem értékelni, amim van, de mégis ott az a hatalmas űr, amit képtelen vagyok betölteni. Próbáltam már változtatni az életvitelemen is (többet mozogni, többet bulizni), de ezek csak ideiglenesen segítettek. Ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, hogy van-e vagy volt-e bárki ilyen helyzetben (vagy hasonlóban) és ilyenkor mi lenne a megoldás erre? Létezik az, hogy személyiségemből adódóan ilyen "magányos farkas" vagyok?