Huszas, harmincas éveikben járók! A szüleitek, rokonaitok hogyan kezelik, ha magányosak vagytok, nincsen (akár sosem volt) párotok?

#4

Ez szörnyű.Hogy valaki így megalázza a saját gyerekét:(

Pár évvel ezelőttig sokszor kaptam nem túl pozitív megjegyzéseket a barátok hiányára, viszont egy ideje a családom is egyre több helyről hallja, hogy ez bizony nem egyedi eset. Azóta megértőbbek és kifejezetten empatikusak is ilyen téren, már nem azt mondják, erről egyedül én tehetek. Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy szerencsére egy ideje változtam is, így legalább egyetemen, gyakorlaton, munkában vannak olyan emberek, akikre valamelyest lehet barátokként hivatkozni, azonban abból gyakorta semmi sem marad, amint a minket összekötő közeg megszűnik. Vagy végetért az adott időszak.

Párkapcsolatot tekintve is hasonlókat tudok mondani, annyi különbséggel, hogy ilyen téren mindig is megértőbbek voltak. Apai ágon lévő unokatesóim is mind vagy még mindig nem találtak párt, vagy 25 múltak, mikor az sikerült. Szüleim és a tágabb rokonság is sokszor mondja, manapság milyen nehéz rendes párt találni, mennyivel másabb minden, mint az ő idejükben, szóval határozottan megértőek.

Bár még így is mondanak olyanokat néha, hogy jó lenne már, ha lenne valakim, saját érdekemben is, illetve nekik nagy vágyuk, hogy unokázhassanak.

Igazából sehogy.

Sajnos sosem volt barátnőm. Régebben, pár éve egyszer-kétszer még megemlítették, hogy miért nem szerzek egyet. (Mintha az olyan egyszerű lenne. Hát nekem legalább is nem az.) Aztán azóta már nem foglalkoznak vele, mert szinte soha nem hozzák fel a témát.

Azt is gyanítom, hogy azt várnák, hogy ha már lenne valakim akkor egyből házasság meg gyerek is legyen. Amit én nem akarok, főleg nem rögtön az első kapcsolatból.

26/F