Huszas, harmincas éveikben járók! A szüleitek, rokonaitok hogyan kezelik, ha magányosak vagytok, nincsen (akár sosem volt) párotok?

Egy idő után már nem foglalkoznak ezzel, főleg ha tudják, hogy sosem volt, nem hozzák fel.

Nekem sokáig nem volt (olyan akiről tudtak volna, nyilván az alkalmi dolgokat nem mutatja be az ember), szerencsés vagyok, mert sosem piszkáltak ezzel. Amikor tényleg magányos vagy és zavar is, hogy nincs senkid, akkor rosszul esett volna ha még kérdezgetik is, de szerencsére nem csinálták.

30-as éveim elején járok, sose volt párom. Nem hozzák szóba, nem kérdezősködnek. Egy futó megjegyzés volt csupán, mikor testvéremnek lett párja, hogy most már csak nekem kéne valaki, de ezen kívül soha semmi.

Nekem férjem van, de barátaim/barátnőim nincsenek már középiskola óta. Anyu múlt héten is felhozta, hogy én vagyok a hibás mert szerinte "minden rendes embernek vannak barátai". Szerinte velem van a gond , mert nem szetetek kimozdulni meg keveset beszélek, az egyetemre is kár volt járnom mert ott sem tudtam barátokat szerezni. Rosszul esett, de most kiadta magából, így egy ideig nem fogja felhozni. Jó, hogy messze lakik és ritkán hív.

Amikor még a húszas éveim elején voltam, akkor ment a duma, hogy biztos nagy válogatok meg adjak le az igényeimből. Utána lett egy hosszabb kapcsolatom, aztán semmi 5 évig (tavalyig, azóta van újra párom). Akkor nem b.tattak (valszeg az előző kapcsolatommal bebizonyosodott, hogy azért nem a szőke herceget vártam sportautóval).