Hogyan kezeljem a magányomat?
Az mentális állapotom nem a legjobb már évek óta, 23 éves vagyok jelenleg és teljesen egyedül vagyok. Na már nem a szó szoros értelmében, mert a család az létezik, gondoskodnak rólam amennyire tudnak, nem mellesleg normális családom van, annak ellenére hogy történtek "dolgok" korábban. Visszatérve, úgy értem nem isznak, kultúráltak, és sosem kellett velük szégyenkezni. De én mégis egyedül vagyok (egyedül élek), mert nincsenek barátaim, ismerőseim. Mindenki telibe tesz rám, mintha nem is léteznék. Sosem jön hívás, üzenet, jelölés, semmi. Egy ideig ezt elviseltem, de mostmár úgy érzem nagyon leromlott emiatt a mentális egészségem, kiüresedettnek, elkeseredettnek érzem magam. Már csak az alvás ami jó, amikor nem vagyok tudatomnál. Egyre jobban utálok otthon lenni, feszengek, szét vet az unalom és a magánnyal kapcsolatos gondolatok. Érdekelni már nem is igazán érdekel semmi az életben, minden csak egy nyűg lett, a reménytelen hajsza az idővel, a nehéz munkanapok, az egész elhagyatottságom, a céltalan életem. Szóval úgy érzem összecsapott minden a fejem fölött. Egyre jobban kerülöm azt a pár embert is aki érdeklődik felém az életben, mert úgy érzem nem tudok már odafigyelni a dolgokra, minden untat egyszerűen, csak menekülök a csöndbe és a nyugalomba de sajnos
már ez sem nyújt békességet, mert jönnek a gondolatok a fejembe. Olyan mintha már minden öröm szikra kiveszett volna belőlem, nem tudom érezni, nincs semmi beleélésem, vágyam semmi iránt. Tényleg csak ürességet érzek és fájdalmat. Nyilvánvalóan súlyos depressziós vagyok ez tény, persze nem az ágyban fekvős zokogó fajta. Lehet egy enyhe bipoláris zavarom is van, de ez nem biztos. De tartós magányom és a céltalan életem úgy érzem szép lassan teljesen meg fog ölni belülről, és esélyt sem látok hogy ebből hogyan jussak ki.
Átérzem a helyzeted,voltam ilyenben már évekkel ezelőtt.
Nálam annyival rosszabb, hogy családom nincs. Barátaim pedig elkoptak az évek alatt,mind otthon van és a saját családján kívül senkivel sem érintkezik.
Talán nálad az a fő gond,hogy ugyan vágysz arra,hogy keressenek,írjanak,de mégis ellököd magadtól azokat, akik ezt megtennék.Ebben látom a legfőbb gondot,mert tényleg magadra maradsz.Ilyen nálam sosem volt,sosem löktem el senkit,ha érdeklődtek,írtak, vagy találkozni akartak.
A csend az jó,feltölt.De egy idő után rossz hangulatot ad és az ember elkezd kattogni mindenen és gondolkodik,sokszor felhergeli magát megtörtént eseményeken - hiába.
Nekem az volt a jó,hogy szeretek mozogni,gyalogolni,kirándulni, így bármilyen is az idő, mindig találok módot,alkalmat arra,hogy menjek :) Kigyaloglom magamból a munkahelyi marhaságokat és a magány miatti feszültséget is. Ez szinten tart,no meg a sok olvasás :)
Kiégést nyolc éve éreztem utoljára,amikor elhagytak, de abból is felálltam és rendbe jöttem.
Jó tanácsként fogadd el,hogy akárki közeledne,jó szándékkal,érdeklődve - azt ne lökd el,ne zárkózz el.Mert akkor tényleg magadra maradsz,főleg ilyen fiatalon !
F
Szóval nem keres téged senki nem érdekelsz te senkit de kerülöd azt a pár embert aki érdeklődik irántad.
Itt van egy logikai bukfenc.
A dolgokat sötétebbnek hazudod magad számára mint amilyenek, és mindent sötétnek látsz ezt nevezik depressziónak.
Szerintem az első válaszoló jól mondja, akik közelednek ne lökd el magadtól, mert attól nem leszel kevésbé magányos, tudom hogy a depi miatt nyűgnek éled meg, de gondolj arra hogy őket érdekled és foglalkoznak veled, másképp nem érdeklődnének.
hat igen ez igy van kb ahogy irod. volt egy szomszed csaj veled egy idos, aztan panaszkodott hogy az elektronika meg internet elveszi a tarsas kapcsolatot, nem talalkoznak az emberek, interneteznek, teloznak.
Aztan mit latok, nyomkodja a telot. Esetleg buliba mennek dugni vagy drogozni max.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!