Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Hagyjak mindent magam mögött,...

Hagyjak mindent magam mögött, ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Az elmúlt hetekben nagyon sok sérelem ért a szeretteimtől. A megmaradt egyetlen egy barátnőm hazugsággal vádolt oktalanul, és bocsánatkérés helyett csak röhejes mentségeket hozott fel a saját maga védelmére. Mostanában amúgy is minden csak róla szólt, egyszer nem kérdezte meg, hogy velem mi a helyzet. Így érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy le akarom zárni vele a kapcsolatot.

A szüleimnél élek, és ők folyamatosan megkérdőjeleznek, nem támogatnak semmiben, mintha egy idióta lennék. A munkahelyemen pedig nem tisztelnek eléggé, mert fiatal vagyok. A kollegáim a fejemhez vágják állandóan, hogy könnyű életem van, mert itthon lakom. Szeretnék elköltözni, de egyedül nem egyszerű albérletet fizetni és még meg is élni mellette. Jelenleg jogsira gyűjtök. Párkapcsolatom nincs egy éve.

Úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok. Már nem is beszélek senkinek az érzelmeimről, a gondolataimról, mert vagy nem foglalkoznak velem, vagy elítélnek.

Néha úgy érzem, hogy elment az eszem, össze vagyok törve. Mindemellett kisebbségi komplexussal küzdök, maximalista vagyok, az önértékelésem alacsony és megkérdőjelezem saját magamat mások miatt. 25N


nov. 25. 20:11
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
A leírásból kiderül miért nem tisztelnek. Az alacsony önértékelés maximalizmussal elég súlyos tünet. Nehéz lehet veled egy légtérben:)
nov. 25. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
én meghallgatlak ha gondolond, mondd csak el mi fortyog épp benned
nov. 25. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Túl értékenyen reagálsz az élet egyes helyzeteire. Kevés az önbizalmad. Pl. (idézek a kérdésedből): "A munkahelyemen pedig nem tisztelnek eléggé, mert fiatal vagyok. A kollegáim a fejemhez vágják állandóan, hogy könnyű életem van, mert itthon lakom". Ezeket észre se kellene venned.
nov. 25. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Ìrj beszélgessünk
nov. 25. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 hgwell ***** válasza:
Valakivel csak közölnek valamit. Nincs nagy ölelés. Aztán megy tovább a nap. Sokan élnek így főként mostanában. Mindenkit háborúra készítenek fel, úgy is nevelnek. A legjobb messzire menni innen olelkezve pároddal és stabilan építve életetek hűségben boldogságban együtt leelni mint nagyszüleink legjava amikor az egyetlen kiut a házasság volt de a cseledtorvenyek a mai napig nem szűnnek és csak jönnek a gyerekek és a kínok a szegényeknek és nem látjuk őket csak az asztalokat de ha nem akar valaki arra a pontra jutni akkor tovább áll hogy ne is halljon ilyet nemhogy lásson és az embereken is látszik egyébként menekülnek egymástól és csak a mocskosok tartanak igazán össze és ha 1 tiszta megjelenik kozottuk azt megolik. Ez sem változott sosem. Az emberek nem emberek már 15-20 éve ha láttál egy lány arcot érződött és áradt róla és az arcáról az az élet, amelyet amikor jót alszol és almodsz mert pozitiv vagyad altatott el, akkor érzed ugyanezt. A mostani emberekről gyerekekről és lányról fiúról valami teljesen feloszlott szinvonalassag kelt aggályokat és aggodalmat és ha te is így látod az nem jó. F38
nov. 29. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!