Egy ilyen helyzetben lévő ember mibe kapaszkodjon?

Fiatal vagyok, csak tengek-lengek az életben, súlyos depresszióval küzdök évek óta (magánnyal spékelve), ez már valószínűleg kiégésbe torkollott. Vagy a kiégés a depresszióba, nemtudom lényeg hogy nagyon rossz a mentális állapotom, ürességet érzek csak, feszengek, közöny lett úrrá rajtam. Semmi sem tesz már boldoggá ami régen igen, szexuális vágyam már alig van gyakorlatilag, alig mozdul meg bennem valami. Az utóbbi probléma ugye erősen kizárja a barátnő tényezőt is, hisz egy párkapcsolatba elengedhetetlen a szexuális együttlét. Szóval egy lány és a szeretete talán kihúzhatna ebből idővel, de mivel nem tudnék neki csak talán minimális teljesítményt nyújtani, így ez (is) kizárt sajnos. Dolgozgatok héba-hóba, most jelenleg itthon vagyok. Nem végeztem el szakmát, bullyngoltak anno a suliban, otthagytam. Persze anno senki sem értette meg a problémáim, hogy bántanak és hogy tönkre megyek idegileg, nem akartam már tűrni a megaláztatást. Munkát nem igazán találok így szakma nélkül, pénzt sem tudok így keresni, elvagyok keseredve miatta. Ahol eddig dolgoztam (több helyen is), oda is protekcióval kerültem be, majdnem mindenhova. Volt ahol aránytalanul keveset kaptam, volt ahol több műszakoztam, és a főnök is plusszban iszonyú nyomást tett ránk, kiállhatatlan volt. Így az évek alatt úgy érzem teljesen megfásultam, elengedtem már az életet. Nem tudom mit akarok az élettől, család alapítás nem érdekel, a tárgyi dolgok nem tesznek boldoggá, se a gaming, semmi. Így is állandóan az jár a fejemben, hogy hogyan tudnék ebből kiszállni (az életből) méltósággal. Már úgy érzem eluntam az egészet, ezt a romlást amiben élek, mindennap ugyanolyan szürke és nyomorúság teljes. Ami van benne "élvezet", kajálás és néha egy jó zene hallgatás, az pedig baromi csekély öröm. És őszintén megvallva, már egy jó zene sem hoz lázba, az ételek sem, egy jó meleg zuhany sem. Régen szerettem sétálni a naplementében, szerettem volna sok helyet felfedezni, megtudtam élni dolgokat. Most meg hiába látom hogy ott van ugyanúgy az erdő, a naplemente vagy bármi ami régen örömöt tudott adni, mert már közönyösen érzek minden iránt. Az egész életem egy csődnek írom le, a szorongásom eleve meggátolt rengeteg dologban gyerekkorban, az iskolai bántalmazások, az ADHD-m, a beszédhibám. Mellékesen a családunkban is értek bőven traumák egész gyerek és serdülő korom alatt. Mindenki azt várja hogy álljak bele a dolgokba, kelljek hajnalban és menjek gyári munkára, legyek "férfi" álljak bele a dolgokba, küzdjek mint mások. Csak én már kvára nem akarok küzdeni semmit, nem látom értelmét ebben a formában ennek az egésznek. Úgy érzem nincsen bennem semmi nyomaték, lefulladok állandóan. Évek óta már őrölnek a gondolatok, filozofálok az életen. Már teljesen elidegenedett számomra ez az egész. A személyemet ha le kéne írnom, akkor az a Taxisofőr főszereplője lenne, teljesen olyan vagyok mint ő. Aki látja a világ mocskát, a romlást,a szennyet ami körülveszi, korlátozza de nincsenek meg az eszközei ennek a legküzdésére. Ő is egy időzített bomba volt végig, ami a film végén fel is robbant. Én is hasonlóan érzek, ez a kiszolgáltatottság, hogy esélyem sincs a jóra és a boldogságra, látod ezt a sok degeneráltat az interneten akik felzabálják egymást konkrétan, és őszintén megvallva én már nem kérek ebből az egészből úgy érzem. Nincs erőm már újrakezdeni dolgokat, új emberi kapcsolatokba erőt, időt fektetni, nincs erőm szakmába fogni és iskola padba ülni. Ijesztő hogy nem látom a jövőmet, bárcsak tudnám hogy a dolgok jóra fordulnak és van miért küzdenem most. De ahogy a dolgokhoz állok sajnos, ebből így semmi jó nem fog kisülni. Jelenleg is csak ülök itt a szobámban mint valami növény, egyedül az őrlő gondolatokkal a magányomban. És tudom hogy ez vár majd reggel is, egy hét múlva is. Mindennap nap teljesen egyforma. Sajnos már olyan szintre zuhantam, hogy már nem is akarok talán kimászni ebből. Egy férfi célok nélkül az nem is ember. És én teljesen így érzek. Iszonyú elkeseredett vagyok, hogy nekem így kell élnem, hogy a saját embertársaim esélyt sem adnak nekem az életre, és hogy így kivagyok szolgáltatva.