Hogy lépjek túl a múlton? Hogy szedjem össze magam?

Úgy érzem a múltban ragadtam, a múltban élek, pedig csak 26 vagyok.

Nem vagyok képes elengedni a dolgokat.

Amióta a nagyszüleim és apám meghaltak, azóta nem igazán érdekel a jelen, valahogy leragadtam.

Egy éve nincsenek velünk, egymás után hagytak itt minket.

Azóta anyámmal élünk itt a nagyszüleim házában, de nagyon fura, nehéz ez az egész, itt lenni

Mindenről, minden tárgyról, legyen az akár egy tányér is, ők jutnak eszembe, egy emlék stb.

Valahogy nem ért meg senki, nem értik miért vagyok ilyen negatív, lemondó.

Olyan emberek akiket a barátaimnak gondoltam csesztetnek dolgok miatt, hogy ilyen meg olyan vagyok, úgy viselkednek velem az emberek mintha az elmúlt egy év történései, változásai itt nálunk nem is lettek volna.

Magyarul senki le se szarja, bele sem gondol milyen érzés lehet ez az egész nekem.

Ne értsétek félre, nem sajnáltatni szeretném magam, csak egy kis megértést, belátást.

Valószínűnek tartom, hogy depressziós lehetek, csak nálam valahogy furán jön ki a dolog.

Hangulat ingadozásaim vannak, elveszettnek, motiválatlannak érzem magam, nem látom értelmét semminek.

Igazából élni sincs kedvem, többször megfordult a fejemben az öngyilkosság is, egyedül anyám miatt nem teszem meg, de semmi más nincs ami itt tartana.

Nem tudom mit csináljak, úgy érzem utálok mindent, kegszivesebben nem mennék sehova, nem beszélnék senkivel.

Más, aki hasonló helyzetben volt vagy van jelenleg, ti hogy léptetek túl, hogy fogadtátok el ezeket a dolgokat?

Azt mondják az idő mindent megold majd, de én egy éve ugyan azt érzem, csak már nem sírok, csak úgy vagyok...