Menthetetlenül magányosként, hogy terelitek el a gondolataitokat arról, hogy örökre azok maradtok?

Hat éve lettem szingli,azóta csak ismerkedési próbálkozásaim voltak.Persze,sikertelenek, ahogyan a netes ismerkedések általában.

Keseregtem sokat,hogy nagyon sok olyan embernek van párja,barátja,akik nem érdemlik meg, sőt..

De egy ideje elengedtem,és megnéztem,mi az,ami nekem "van",amit nem vehetnek el tőlem. Van egészségem, van humorom,van jó modorom,van jó megjelenésem.Szeretem a természetet,abban még sosem csalódtam.Soha !

Nem arra gondolok, hogy örök magány, hanem arra, hogy most így kell jól éreznem magam,ugyanis sem a világ,sem az emberek nem érdemlik meg,hogy miattuk keseregjek. Nem lehet a boldogságot kapcsolathoz,vagy szexhez kötni - ugyanis egyik sem létfeltétel.

Rengeteg az olyan magányos,akinek még sosem volt kapcsolata és talán még több, akinek volt,de már nem biztos, hogy lesz.

És bizony ha jobban körbenézek,akkor a kapcsolatok többsége,unott,megszokás miatti,kiszolgáltatott helyzet miatt, de egyáltalán nem nevezhető boldognak.

Ez pedig rosszabb, mint a magány !

Ötvenes férfi

Nagyon át tudom érezni az #5 és #6 kommenteket.

Illetve.. közben látom, mik mennek körülöttem, az ismerőseim köreiben is, és akkor megfogalmazódik bennem, hogy inkább a jelenlegi, nem túl kellemes állapot, mint a következők:

játszmázások, megcsalások, hazudozások, válások, rettenet sok veszekedés, nulla kommunikáció, nem értékelik egymást az emberek, egyik kapcsolatból ugranak a következőbe, és egyéb nyalánkságok.

Jobb távol maradni a felsoroltaktól, amikből mostanság fokozottan sok van. Ezenfelül van olyan rokonom, szüleim barátainak gyereke, akik nem élnek boldog párkapcsolatban, mégsem igyekeznek ezen javítani.

Tudom, nincs olyan, hogy tökéletes (pár)kapcsolat, mégis egy kezem meg tudom számolni, aki esetén legalább egy parányit afelé billenne a mérleg. Vagy legalább a "harmonikus" jelző felé.

Szóval, önvédelemből, inkább egyedül.