Ha valakinek nincsenek barátai, senkije, az rossz ember?

A jó és a rossz emberben van egy közös. Méghozzá az, hogy van viszonya az emberiséggel, ami alapján a többi ember - önmagukra gyakorolt hatását nézve - kiállította róla ezt vagy azt a jelzőt. Na most egy erdei remeteként létező, aki huszonöt éve nem állt szóba a postással sem, nem jó és nem rossz, hanem leginkább semmilyen.

Amúgy a jó és a rossz meglehetősen relatív fogalom. A katica káros levéltetűre nézve, hasznos a levélre nézve. És mégis csak káros, ha egy inváziós gyomot mentett meg...

Hát ez zseniális! Életemben fel nem merült még, hogy szorongóbb, félénkebb, zárkózottabb, stb. személyiségekről "rosszemberségre" asszociáljak. De ha ebből valakiknek ennyit sikerült kiokoskodni, akkor szerintem jobb is, ha nem gyűjti az ember fia a társaságukat...

Szerintem maga a téma kicsit komplikált, hogy most ki a rossz abban az esetben, ha az emebnek nem azért nincsenek barátai, mert nem fér bele az életébe, hanem azért, mert nem maradnak meg mellette a természete miatt.

Egyrészt az emberek zöme nagyon szeret itélkezni, de ha tényleges segítséget kell nyújtani, akkor elfordulnak. Rengetegen másznak bele mások magánéletébe, hogy ezt megtehessék, de segíteni meg azért nem segítenek, mert ez a másik magánélete és ők nem avatkoznak bele, élje mindenki az életét. Viszont ezt nem rosszból csinálják, csak úgy érzik, a szavakkal segítenek és tudják hol vannak a határaik, ezért ők elmondják azt, hogy hogyan látják a dolgokat, de ne szeretnének ennél tovább menni, meghúzzák a határvonlakat.

Ilyenkor nehéz a depressziós embernek bizalmat szavazni az embereknek, nem tudja meddig nyíljon ki, mi az a pont, ahol beléállnak, kritizálják őt.

Viszont azt se felejtsük el, hogy vannak azok, akik nem ítélkeznek, hanem segítenének. De, mivel őmaguk sem klinikai szakpszichológusok és nekik is megvan egy saját életük, saját gondokkal, amikhez kell energia, ezért előbb-utóbb ők is feladják.

Ez is kelthet egy depressziósban egy érzést, hogy úgy érezze, játszottak vele.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy nehéz egy problémákkal küzdő ember barátja lenni. Nehéz, ha nem tudod, hogy milyen hozzáállással fogad épp a másik, épp milyen hangulata van. Nehéz, amikor minden mondatodba vagy tettedbe belemagyarázza azt, hogy ez miért volt gonosz szándékú. Nehéz, amikor úgy érzed, te haszontalan vagy a barátságban, hiszen akármit mondasz, két nap múlva úgyis ugyanazt kell elmondanod, mert a másik leszarja a tanácsaidat, de követeli őket.

Ráadásul a folyamatos negativítás is kimerítő. Vannak az olyan emberek akikre azt mondják, hogy vedd a problémáját és oszd el hárommal, aztán meglátod, hogy a valóságban mennyire súlyos a gondja. Na erre én is jó példa vagyok: amikor gyógyszeresen kezeltek én úgy álltam a dologhoz, mintha minimum rákkal diagnosztizáltak volna. Nem azért, mert rossz ember lettem volna, hanem a depresszió velejárója, hogy hajlamos vagy eltúlozni a dolgokat.

Az ilyen emberekkel meg nem lehet mit kezdeni. Minél jobban próbálod őket arra ráébreszteni, hogy nincs akkora gondjuk, mint amit hisznek, ők annál jobban érzik, hogy komoly bajuk van és nem veszed komolyan őket.

Szóval itt gonosz túlzottan nincs egyik félről sem. Egy depressziós ember védi magát, de egyben nem is tud barátságot kialakítani, mert a saját tulajdonságai másoknak taszítóak.