Megrekedt az életem. Nem látom a kiutat. Hogyan tovább?

Kegyetlen nehéz sorssal áldott meg az élet. Beleszülettem egy nagyon rossz családba. Szegénységben éltünk, brutális sokat éheztünk. Mellette apám részeges agresszióját kellett elviselnem,ami többször szó szerint majdnem az életembe került. Sokszor napokig kellett előle bújdosni. Anyám mindig húzott maga után, estéken át, hogy megkeressük, apám melyik kocsmában iszik. Emlékszem mennyire rossz érzés volt. Nem fogtam fel akkorka gyerekként, hogy mi történik,de éreztem, hogy nagyon rossz az a helyzet. Józanul sem volt melegszívűbb velem. Ellökött magától, sosem szeretett. Nem kaptam tőle soha szeretetet. Hideg elutasítást csak. Nem törődött velem. Ha közeledni próbáltam,abban sem volt köszönet. Ràmförmedt érte. Sosem beszélgetett velem, nem is adott rá lehetőséget, hogy kommunikáljak vele. Azt se bánta volna,ha nem élek. Anyám se sokat törődött velem. Inkább a saját sebeit nyalogatta. Amikor csak tehették,kidobtak a nagyszüleimhez,akiket szintén nem érdekelt mi van velem. Az öreg szintúgy részeges volt, nagyanyám folyton bántott, gunyneveket aggatott rám. Egésznap rám se néztek. Folyton egyedül kellett lennem. Amikor otthon voltam, akkor is magam voltam egésznap,mert apám a csavargàst választotta, minthogy velem legyen otthon. Sajnos az iskolàban is rendszeresen gyötörtek, bántottak, kínoztak. A társaim nagyon csúnyán bántak velem. Rendszeresen megaláztak, fizikálisan bántottak, gúnyoltak. Mindaz,ami velem történt egy életre megpecsételte a sorsom. Sajnos nem vagyok egy emberszerető, noha én nem bántom őket, de azt tapasztalom, hogy rettentő kevesen fogadnak el engem. Az első benyomás nagyon negatív rólam általában azt látom rajtuk, illetve mondták is már,pedig semmi olyat nem teszek. Bőven 30 fölött vagyok már,de barátnőm sosem volt. Nem tudom, hogy kell ismerkedni. Nem tudom hogy kell egy nőt megközelíteni. Sosem mertem. Annyira tönkretették az önbecsülésem. Minden területen az életben sokat kínlódok. A jelenlegi munkám is kétszer olyan nehéz volt megtanulnom,mint másoknak. Elég ügyetlen vagyok mindenhez. Egy pokol az életem. Gyűlölöm az életet. Egy büntetés élnem. Megrekedt a semmiben az életem. Egyedül,magányosan telnek a napjaim, főleg a szabadnapjaim. Nem tudom hogy élhetnék teljes életet. Nagyon elkeseredtem. Nem látom a kiutat. Mit tehetnék? Lassan kezdem elfogadni az öngyilkosság gondolatát,mint lehetséges megoldást.