Szégyen vagy nem, de nincsenek barátaim. Bennem lehet a hiba?

Teljesen átérzem a helyzeted!

Ugyan ebben vagyok. Én úgy vettem észre ahogy a haveri társaság elkezdett idősödni úgy inkább mindenki keresett 1 havert magának közülük és a többit kezdte ignorálni. Én is volt, hogy hanyagoltam őket az akkori barátnőim miatt ezáltal elkezdtek kicsit utálni. Nálam is az lett a vége, hogy már kb. 7-8 éve egyetlen haverom sincs pedig kvára igényelném ezt a császkálást, hétvégi sörözgetést és hasonlókat. Én nem is igazán próbálkozok már haverkodni ilyen korban (pedig még csak 26 vagyok) már tényleg nem igazán vevő rá senki mert úgyis megvan a saját társaságuk.

Pár évvel vagyok fiatalabb, de nagyon átérzem a helyzetet. Közös programokból való kihagyásom is megvolt, valahogy nekem is mindig fontosabbak voltak ők, mint fordítva (másik barátokra is értve), és rendre haltak el a többéves barátságok is.

Offline barátokozásokra nyitott vagyok, és ott sokszor sikerül új emberekkel beszélgetésbe elegyedni, de sosem lesz belőle több. Mármint barátság nem lesz belőle, csak felületes ismeretség maximum.

Valahogy mostanában, mintha alig lennének fontosak a (mély) emberi kapcsolatok, és mintha sokan azt éreztetnék, hogy a másik könnyen pótolható, és nem hagy maga után nagy űrt.

A barátkozás nem korfüggő!

Mindenki átesik egy természetes szelekción, van aki rostál, van akit kirostálnak, van aki megmarad.

Többnyire a fiatalkori „barátságok" tűnnek el, mert változik értékrendünk, változnak igényeink.

Természetesen mindenki kapni szeretne egy barátságtól, de csak gondoljunk bele, ha egy edény a barátság, amibe sok barát keze nyúl, és legtöbben kivenni szeretnének, az hamar kiürül.

Meg kellene tanulnunk örülni annak hogy adhatunk! Ez nagyon felemelő érzés tud lenni, ha megtudjuk figyelni adott pillanatban azt az örömet amit kiváltunk abból akinek adunk valamit. Nem tárgyat, olykor kedvességet, mosolyt, előzékenységet, segítséget, figyelmet!