Mit tennétek a helyemben?

Röviden tömören: beleszerettem a kolléganőmbe. Sajnos őt nem érdeklem, nem vonzódik hozzám, állítása szerint csak nagyon kedvel. Én azt hittem, ez is elég lehet nekem - megfogadtam, hogy nem reménykedem, így ő beleegyezett, hogy mint barátok találkozgathatunk.

De egyre erősebben érzem úgy, hogy ez nekem nem elég. Borzasztóan fáj! És ő ezt nem is tudja! A tervem az volt, hogy barátja leszek, mert jó vele beszélgetni, jó vele lenni, és ha esetleg idővel megváltozik a véleménye rólam... De az eszem tudja, hogy botor gondolat ez, hiú ábránd. Soha nem fogok kelleni neki úgy, ahogy nekem kell ő. És azon gondolkodom, véget kéne vetni ennek, még így az elején.

Tulajdonképpen 3 megoldást látok:

1. Megmaradok barátnak reménykedve míg meg nem bolondulok

2. Ezentúl kerülöm, próbálok nem találkozni vele, nem beszélünk, egyedül szenvedek várva, remélve, hogy idővel enyhül a fájdalom.

3. Elmarom magam mellől, mert egyszerűen úgy sem leszek képes a 2. verzióra. Bevallok neki mindent. Kiöntöm neki a szívem ezzel elüldözve őt, majd átkozhatom, hogy ő hagyott cserben.