Valaki tud tanácsot adni?
Már 3 éve egy megmagyarázhatatlan ürességet érzek magamban, amit nem lehet emberekkel vagy dolgokkal betömni. Ez az egész 5 ével ezelőtt kezdődött, amikor anyukámmal Finnországba költöztünk jobb megélhetés reményében. Akkor voltam 10 éves. Egy kisegítő osztályba raktak be, ahol úgy tanítottak hogy 1 szót sem értettem semmiből. Mivel nem beszéltem a nyelvet senkivel sem tudtam összebarátkozni. Mivel régen én különösen extrovertált fiú voltam, ezért borzasztóan rosszul esett nekem ez annó.
Hozzászoktam a magányhoz és ahoz, hogy öt év elteltével még mindig nem tudok Finnül beszélni. Nincsenek most sem barátaim, de mivel a kamaszkorom egyik legfontosabb részét magányban töltöttem, már társoságban nem érzem magam komfortosan. Egyedül sem érzem magam jól, csak már hozzászoktam. Talán még egy kis emberfóbia is kialakult bennem. Amikor egy szürke iskolanap után hazamegyek, senki sem fogad, hiszen anyukám Magyarországon van már. 16:00-23:00-ig teljes magányban vagyok Konkrétan nem beszélek már.
Azt vettem észre, hogy semmit sem tudok szeretni. Sosem mutattam meg anyukámnak ezt az oldalam, mert tudom, hogy szánalmas. Megvan mindenem.
Fűtött szoba, meleg étel, tiszta víz, kényelem stb.. Egyszerűen nem tudok boldog lenni. 10 éves voltam, amikor ki utaztunk ki ide Finnországban. Sajnos valahogyan az összes szép emlékem eltűnt. Ha meglátok magamról egy régi kori képet/videót el szeretném égetni mert azokra a napokra emlékeztet. Csak a rosszak maradtak meg. Arra emlékszem még, hogy anyu rendszeresen éhezett miattam, mert annyira rosszul álltunk anyagilag. De az éhezése miatt tudtam enni.
Én erre azt mondtam neki anyák napján hogy nem érdemli meg a virágokat.
minden nap eszembe jut ez a mondat. Minden este sírás kerülget. Nem tudok aludni, mert ha nem ezek a borzasztó tetteim járnak a fejemben, akkor meg az hogy halucinálni fogok az éjjel. Erre is sok példa volt már. Nem szimpla alvajárás, hanem annál sokkalt több. Éjszaka felkelek és néha torkom szakattából ordítok. Néha sírás görcs fog el. Néha halál félelmem van egy hatalmas dolgoktól. Az utóbbi a leggyakoribb. Sosem mondom ki, hogy mi az csak azt hogy hatalmas és meg fog ölni. Szerintem mivel napközben tudatosan elfojtom a feszültségeket, ezért tudat alatt felhalmozódik és esténként kiadom magamból. Szimplán unom az életet.
Ez az üresség. Nem bírom. 2.év hogy tervezgetem az öngyilkosságomat.
Nem félek a haláltól. (Max a tudatalattim ha mindig arról halucinál)
Tudom hogy amiket mondtam annó azok a kicsi tudatlan, és buta én voltam aki nem gondolhatta azokat a mondatokat komolyan. Anyukám is tudja. Sőt valószínűleg már nem is emlékszik rá. Viszont az utóbbi időben már odáig jutottam, hogy a mondatok nélkül is kinyírnám magam.
Úgy érzem nem lehetek öngyilkos. anyukám miatt.
Nem azért éhezett hogy, én feladjam. El sem tudom képzelni min menne keresztül ilyenkor egy anya. Ennek ellenére mégis megfogom ölni magam.
Pont azért, mert ilyen önző vagyok.
Segítséget szeretnék kérni. Mi a legbiztosabb halál? Olvastam már párat mint pl. Fagyhalál, gyógyszertúladagolás, akasztás, érváság, ugrás.
Nekem olyan kell ami fix halált hoz és csened. Értem ezalatt, hogy nem szertnék magas épületről leugrani mert ott emberek járkálnak. Nem szerték egy kallert traumatizálni. Olyan kell ami fájdalom mentes és egy mélyen az erdőben csendben meg tudom csinálni. Igaz, hogy nem csened, de én pisztoly lövésre gondolok mint legjobb megoldás. Csak érthetően 15 éves fiúnak nincsen. Tisztában vagyok vele, hogy sok kamasznál bekavarnak a hormonok, de az én fejem tiszta. Nem vagyok beszűkült látókörű sem. Azért nem öltem meg magam még az elmúlt két évben, mert kerestem kiutakat. Nem találtam. Ugye 13 évesen fordult meg először a gondolat a fejemben asszem. Kicsit korán érő voltam (anyukám szerint).
Akkor döbbentem rá hogy ez csak a kezdet. nagykoromban sem lesz jobb. lesz egy szar deadend munkám és ugyan úgy tengetem a napjaimat a fogaskerékben.
Én hiszek istenben. És ha van itt valaki aki rajtam kívül is hisz annak üzenném hogy senki sem jut pokolra. Isten sosem paktált volna le így a gondosággal. Ő teremt és nem pusztít. Aki hisz ő benne (a jóban) annak fix helye van a menyországban. Olvastam a jelenések könyvét és pontosan tudom mit hagyok itt. Bocsánat a helyesírásomért és a fogalmazásomért nem beszélek és írok sokat.
Javaslom, vegyél erőt magadon, keress erre magadnak egy partnert és tanuld meg a finn nyelvet! Aztán - javaslom, - kezdj el emberi kapcsolatokat építeni! Amikor ez meg van, - javaslom - kezdj el társaságba járni, megismerni, megérteni, elfogadni a normáikat. Végül marad a családalapítás!
Töltsd ki értelemmel az életedet, - a magányban kesergés a legrosszabb, amit tehetsz a jelenlegi állapotodban!
hu, ez eros.. 20:55 jot mondott, ha elkezdesz finnul tanulni, abbol bajod nem lehet, egy darabig le is foglal, eltereli a gondolataidat errol az egeszrol, utana meg mar majd tobbet tudsz kezdeni magaddal, de hulyeseget ne csinalj, attol mert olvastad a jelenesek konyvet es azt hiszed tudod mit csinalsz, az nem jelenti azt hogy az ugy is van.. hallottal mar a pillangohatasrol?
ha hiszel istenben akkor inkabb sztem tartsd meg a jo szokasat, ne pusztits.. teremts!
Nem vagyok lusta nyelvet tanulni, de Finnország nyelve és kultúrája borzasztóan unalmas. Ha nyelvet is tanulnék sem kezdenék el barátkozni.
Mivel mindent érdek működtet, ezért az emberi kapcsolatokat is. Ez a tény már teljesen megfosztott a motivációtól, hogy ismerkedjek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!