Van más is aki gyakorlatilag egy senki mint én?

15 éve nincsenek barátaim, 35 vagyok. 20 évesen kiderült, hogy addig is csak a szüleim pénze miatt kedvelt mindenki. Ami akkor elveszett. Rá pár hónappal súlyos beteg is lettem, hónapokig kórházban voltam, műtöttek, rehabilitáció, stb. Azt hittem keresni fognak, magamnál tartottam a telefont. Hónapokig nem szólalt meg a családtagokon kívül, mások nem kerestek! Akkor elhatároztam, hogy már csak azért se hívok fel senkit, várok mikor keres valaki. Összesen 3 évig vártam a semmire … Majd számot cseréltem. Azóta se keresett senki magánügyben, nem érdeklek senkit. Munkahelyen egy kirekesztett szerzet vagyok, mindenki elvan velem, de furcsának találnak, inkább elkerülnek. Mivel a szociális képességeim megszűntek, furcsának talál mindenki. Nem odaillően viselkedek, mondok dolgokat, akkor nevetek amikor nem kéne, indirekt kérdéseket teszek fel, nem tudom mikor kell abbahagyni egy beszélgetést, mikor nem kiváncsi rám valaki. Próbáltam már javítani ezeken, de mindig kudarcba fullad, mindig átesek a ló túloldalára. A hátam mögött is azt mondják, hogy idézem “rendes gyerek, de annyira furcsa”. Soha sehova nem vagyok meghívva, elég rossz érzés amikor tudom, hogy a munkatársak együtt mennek éppen valahova. Amikor én hívok valakiket el, senki nem ér rá. Most nyáron erőt vettem magamon és kitaláltam dolgokat. Saját magam építettem a kertembe egy leásható 4 méter átmérőjű medencét, vízforgatóval, vízmelegítővel, mindennel. Csináltam a kertben térkövezést, fölé egy pavilont, vettem asztalt, székeket, egy nagyon jó kerti grillt és egy kis hűtőt. Meghívtam mindenkit egy kis kerti bulira, a többi irodából is mondtam mindenkinek. Az őröknek, recepciósoknak, takarítóknak, mindenkinek szóltam. Mondtam, hogy minden lesz dögivel, nem kell semmit hozni. Be is vásároltam piákból, húsokból, stb. Nem hiszitek el, de senki sem jött el! Az időpontkor ott álltam, vártam. Eltelt 1 óra, 2 óra, 3 óra, aztán 6-kor megcsináltam magamnak a kaját és összeszedtem mindent. A munkatársak hétfőn senki nem mondott semmit, nem kérdeztek semmit, mintha mi se történt volna! Egyetlen őr volt, aki szabadkozott, hogy nem ért rá, de aztán nem forszíroztam a témát, nehogy kiderüljön az igazság.

Más is van így mint én? Mi lehet a megoldás?