Mitől ábrándultam ennyire ki? Nincsenek érzelmeim, nem tudok álmodozni mint régen. Mindent annak látok, ami. (bővebben lent)

Férfi vagyok. Ha valakinek ez számít ebben. Körülbelül 23-25 éves korom környékén történt, hogy egyik napról a másikra mintha megszűnt volna a gondolataim egy funkciója. Ez körülbelül 8 éve volt.

Akkor ha sétáltam mondjuk egy mezőn, mintha nem is azon a mezőn lettem volna, mindenféle érzések keringtek bennem, végtelen nyugalom, olyan érzésem volt mintha nem is én sétálnék a mezőn, hanem a mező sétálna körülöttem, vagy nem tudom, végtelenség érzésem volt. Éreztem az emberek energiáit körülöttem, a kertvárosok lüktetését, ahogy jönnek haza a családok délután. Éreztem a világot. Mármint végig előtte.

Utána meg egyik napról a másikra, és körülbelül azóta szinte örökre. Már nem.

Ha az útra nézek csak a betont látom. Ha jön haza a család csak egy csomó embert látok akik kiszállnak egy járműből ami fémből van mindenféle kínai alkatrészekből. Ha naplementét látok csak azt látom, hogy megy le a nap és mindjárt sötét lesz és nem fogok látni. Ha a mezőn sétálok csak a térképet látom a fejemben, hogy mi hol van, milyen messze van az út, hol van a település, esetleg hol van veszély.

Nincs már az mint amikor teenager koromban, hogy ott voltam valahol és mintha minden végtelen lett volna, a tér, az idő, az érzések az emberek.

Gyakorlatilag nem érzek semmit. Sokkal élesebb lett az észlelésem attól a pillanattól, tisztábban átlátok mindent, de olyan dolgokon mint korábban, nem tudok elmerengeni, az agyam egy pillanat alatt elemzi azt amit látok és szigorúan csak a tényeket teszi le elém. Autó. Fém, autólakk, műanyag, út, térkő, beton, utca, ház, falak, gipszkarton, vezetékek, parlag, erdő, gaz, napfény, dűlő. Város. Nem tudom. Már a Balatont sem érzem olyannak. Régen lementem és végtelennek tűnt, most meg már csak a településeket, az utakat látom, hogy mi hogy működik, elveszett a varázsa. Nem a (például) Balaton változott, hanem talán az én fejembe zsúfolódott be túl hirtelen és túl sok tudás és ezektől nem tudnak elveszni a gondolataim mert csak a tényeket látom? Vagy mi lehet?

Szóval nincs már ilyen mint valami 19. századi regényben, hogy bármin el tudnék gondolkodni és végtelen lenne az idő mint egy álmos régi délutánon. Egyszerűen eltűnt. Vagy éhes vagyok, vagy szomjas, vagy le akarom magam mozgatni, vagy nem Nem tudom.

Lehet ez azért van, mert nem érzem magam már annyira biztonságban? Mivel körülbelül ettől a 8 évvel ezelőtti ponttól kezdve az egész világot felforgatták?

Vagy lehet ez valami energia amit sugároznak? Vagy valami dns módosítás amivel megfertőztek? Lehet valami mentális betegség? Vagy csak a felnőtté válás része?

Hova tűntek a gondolataim, az érzéseim, a fantáziám?

Érzem hogy itt vagyok, ugyanaz vagyok, de ezek eltűntek. Olyan mintha elveszítettem volna egy érzékemet, egyik napról a másikra!

Sokkal hatékonyabban élek, kevésbé szaladnak el a gondolataim, de ezerszer szürkébb az életem. Olyan érzésem van mintha egy robot lennék vagy nem tudom. Még csak le sem tudom írni pontosan mire gondolok.

Azt se tudom milyen választ lehet erre a kérdésre adni, de azért remélem van itt olyan aki érti.