El lehet végezni az egyetemet úgy, hogy nem beszélek kb senkivel? Nem tudok ismerkedni egyszerűen:/
A baj az, hogy kb 40en vannak ezen a szakon, tehát a legtöbb órán ennyien is vagyunk.
Ha több száz fős előadók lennének mindig talán könnyebb lenne mert csak nézőnek.:(
20F
Persze, ellehet, volt olyan szemináriumom nekem is anno, ahol kb. 16-an voltunk és tudok olyanról akik nem igazán ismertek/beszélgettek senkivel.
Ha ezt szeretnéd akkor igen, de én ajánlom, hogy akár csak 1-2 mondatot válts a melletted ülőkkel, fel tudja dobni a napod :)
Akár csak annyit, hogy szerinte milyen a tárgy stb.
Viszont nem tudom milyen szakon vagy, de akkor lehet lesznek csoportmunkák ha kevesen vagytok, általában random beosztásban (nálam mindig úgy volt), ezért is lenne jó kicsit ismerkedni és a programokon részt venni, diákszervezetek stb.
Nem utolsó sorban én egyetemen ismertem meg a két legjobb barátnőm, illetve a párom is, pedig nagyon introvertáltnak tartom/tartottam magam, de ők nagyon sokat segítettek és ennek köszönhetően rettentően sokat változtam, sokkal nyitottabb lettem.
Szóval sok sok lehetőségről lemaradhat az ember ha csak magával van.
1-es voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!