Miért nem tudok boldog ember lenni?

Az anyagi vagy egészségi problémák szokták ilyen tartósan lenullázni az élezkedvet.

Lehet depresszió. Nagyon sokat tudna segíteni egy pszichológus.

Ha nincsenek baratok es/vagy penz ugy nehez..

Depresszió. Tudom milyen. Abban vagyok én is. Anyagi gondok, lelki gondok, családi gondok. A szerelmem kiba szott engem, békülni nem hajlandó, érte kesergek hosszú hónapok óta, egy közeli családtagom elhunyt nemrég, a rokonaim rájöttem, hogy utàlnak, a barátaim leléptek mellőlem, melóhelyről kirúgtak. Nincs munkám, pénzem, nincsenek barátaim, nincs életcélom. Mindennap gyomorideggel kelek, és annyi gyűlölet van bennem, hogy nem tudok senkihez sem beszélni sem mostanában. Egyszerűen ha valaki hozzám szól akàr annyit is, hogy "jó reggelt" leordítom, mert eleve gyűlölettel kelek ezek miatt a dolgok miatt. Csak tengetem a napjaim, és nem tudom mire várok. Minden napom azzal megy el, hogy azokra az időkre emlékszem vissza mikor még minden rendben volt. Volt munkám, párom, volt pénzem, oda mentem ahova akartam. Most kisiklott minden. Egész életemben félév volt amire azt tudom mondani, hogy "na, elégedett voltam". Az összes többi időben azon kívül mindig depressziós voltam. De ilyen mélyen, ennyire megkötve nem tudom mikor éreztem már magamat utoljára. Gyűlölök mindent, és mindenkit élén saját magammal. Úgy érzem mintha be lennék láncolva a lakásba. Mindenki csak pofàzni tud "meg kell változni. Boldognak kell lenni". És min változtassak? Attól, hogy fülig érő szájjal megyek ki a faluba még ugyanúgy egy cigánytelepen fogok élni drogos, aljas lecsúszott semmirekellők között, attól ugyanúgy nem lesz munkám, attól ugyanúgy nem lesz pénzem, nem lesznek barátaim, ugyanúgy nem fog hipp-hopp az ajtón betoppanni életem szerelme. Akkor minek örüljek? Annak, hogy egy szar vagyok? Szóval àtérzem. Hol a kiút? Fogalmam sincs. Már azon gondolkodom, hogy minden este alkoholba fogom fojtani a bànatom, mert mikor be vagyok rúgva legalább nem érdekel semmi.