Mit tegyek ha már nem érzek semmit?

Gyerekkoromban rengeteg trauma ért és szerintem ezért történik ez velem.Rengeteg erőszakot láttam a családomban,soha nem ismerték el a szüleim a sikereiket nem éreztem azt hogy büszkék rám,mindig lenézően kezeltek főleg amikor tini lettem, gyerekkoromban is olyan csöndes voltam mindig,ők azt mondták hogy nem értik hogy lehetek ennyire béna,tini koromban így nem nagyon voltam társasági ember,sajnos ekkor jött ki rajtam az achne mint bőrbetegség és a szüleim sem foglalkoztak ezzel,azt mondták majd el múlik,persze nem múlt el normális kezelés nélkül ,ezért rengeteg heg maradt az arcomon és a testemen,ez még jobban meg ölte az önbizalmam,így még jobban kerültem a társasági életet,zárkózott lettem sokan gunyoltak,nem tudtam bízni magamban és egyszerűen nem hittem el ha egy nő közeledett felém,nem volt barátnőm mert féltem és igazából nem tetszettek soha azoknak a lányoknak akik nekem szimpatikusak voltak,kevés alkalommal vagy szinte egyáltalán nem kaptam pozitív visszajelzést nőktől,ekkora már depressziós voltam,de ezt senki nem akarta meg látni,úgy könyvelték el hogy én ilyen vagyok és kész. Soha nem csókoltam meg egy nőt sem és engem sem csókolt így még senki,sajnos a fogaim is össze vissza áltak.Nem nagyon jártam így el bulizni,sem csók vagy szex nem volt tehát így mire el végeztem az iskolát.Nehéz volt mert dolgoznom kellett mellette,de le raktam két szakmát is. Úgy gondoltam a tudással amit szereztem meg tudom majd változtatni az életem és minden rendbe jön,de tévedtem,munkát mindig találtam és jó szakember lettem,de a munkahelyen sokszor ért intrika mivel szorgalmas és ügyes voltam azok ellenére hogy szegény voltam, a külsőmet itt is érték bántó megjegyzések,azt hittem ennek vége lesz. Itt meg mindíg nem volt kapcsolatom sem szex.Meg ismertem egy lányt az egyik munkahelyemen aki többet váltott ki belőlem mint más nők,nem tudom de biztosan el rontottam valamit,nem mertem nyíltan udvarolni neki mert féltem hogy meg fognak szégyeníteni,gondolom a lány ezt másképpen értelmezte,el ment és utánna nem láttam többé.Már egy másik munkahelyen dolgoztam egy jó pár éve amikor újra azt éreztem egy nő iránt mint régen,kedves volt velem nyitott volt a gondolataimra és rettenetesen jó érzés volt amikor a közelében voltam,úgy éreztem újra élek,beszélgettünk minden féle dologról,el jött egy pont amikor be vallottam hogy többet érzek iránta,elutasított. Újra össze törtem,most már tudom velem van a baj,egyszerűen nincsenek érzéseim,közömbös vagyok minden érzés iránt,szeretet, gyűlölet,tisztelet,barátság,semmi sem mozgat meg bennem semmit,üresnek érzem magam. Szoktam néha random sírni,ez csak úgy jön. Egyedül érzem magam,vannak barátaim és egy húgom aki nem igazán tudja ki mutatni hogy szeret,csak mondja.

Van így értelme az életnek? Mi értelme érzések nélkül? Nem hinném hogy ezt valaha is helyre lehet hozni,akár orvossal vagy az nélkül.

Életemben szinte semmi pozitív dolog nem ért,csak az amit én értem el magamtól.

Föl mondtam a munkahelyemen is ahol már évek óta dolgozom.

Nem érdekel már a munkám sem.

Gondoltam arra is hogy semmi olyan dolgot nem tudok el érni az életben ami fontos,szeretet ,család ,karrier ,gyerekek.

És ennek oka van,nem vagyok alkalmas semmire érzelmek nélkül.

Gondoltam arra is mostanában hogy így semmi értelme az életnek és jobb lenne csöndben el menni,és véget vetni ennek.