Annyira magányosnak érzem magam, nem tudom mit tegyek?

Depresszióval és makacs szorongással szenvedek.

A szüleim kicsiként elváltak, legjobb barátnőmet elvesztettem két éve, azóta is hiányzik nagyon és szeretnék újra időt tölteni vele mint régen. Ezek nekem akkora veszteségek, persze próbálom meglátni benne a jót. Például, ha ezek nem történtek volna meg nem lennék most az aki, nem tudnék megkomolyodni és felnőttként most nem tudnék helytállni az életben. Viszont akkor is fáj. Hiányzik az unokatestvérem is, akivel a válás miatt nem tarthatjuk a kapcsolatot, nagyon nincsenek jóban a szüleim, ez is teljesen trapára vág, semmi nem jó körülöttem. Annyira jó volt mikor itt volt nekem a legjobb barátnőm. Nem vártam soha, hogy vegye az én gondomat a nyakába, de a létezése, a mindennapos beszélgetések minden kínomat elfeledtette. Nem vesztünk nagyon össze csak eltávolodtunk mert gyerekesek voltunk…Annyit ostorozom magam, hogy miért hallgattam el ami bántott és nem beszéltem meg vele, akkor most nem tartanék itt.

Sokszor küzdök pánikkal, de olyan szintű, hogy egy hétig eltart, addig le sem megy rólam ez az állapot, csak Frontinnal. Szerencsére mostanság nem volt rohamom most a depresszióm dominál ami még rosszabb is mint a roham.

Nem bírok bőgni sokszor, pedig kikívánkozik és a múlt miatt szomorkodom, de van mikor nem gondolok semmi rosszra mégis az a nyomottság van rajtam…Ilyenkor azt érzem meg tudnék bolondulni.

Türelmem sincs soha már ott tartok, párom is mondta, hogy úgy látja, hogy már nem igazán bírom idegekkel.

18L