Valamit nem jól csináltam?Elk*rtam?

"Magyarországon érthető ha nem jönnek össze a dolgok, Európa egyik legcsóróbb országában"

Persze, akkor tudd be ennek a sikertelenségedet és élj így életed végéig, hisz "Magyarország, Európa legszegényebb országában még milliók élnek így". És akkor nem kell ezen pörögnöd, mert úgy sem tehetsz te erről.

Szép napot!

A kérdő szavakkal (hol, miért, mikor) feltett kérdéseket elég nehéz megválaszolni. Ismert személy esetén is, nem hogy egy anonim oldalon. Ugyanis sok lehetőség állhat fenn. Hiszen nem mindegy, hogy hogyan állsz a dolgokhoz, milyen képességeid vannak, milyen környezet nőttél fel, és milyen környezetben vagy esetleg milyen körülmények közé sodort az élet. Ugyanis, ha az ember felnő, azért többnyire belátja, hogy ha minden adott a sikerhez akkor is kell egy nagy adag szerencse is. Mert azért kicsit szétnézünk, akkor nagyon sok embernek, akinek összejött minden (lakás, kocsi, család, gyerek) sokszor úgy sikerült, hogy jókor volt jó helyen vagy jó kapcsolata volt valakivel, valakikkel.

Célok mindenképpen kellenek. Akár hosszú, akár rövidtávú. Ezeket mennyire sikerül megvalósítani függ attól, hogy hogyan állsz hozzá, s milyen lehetőségeid, és képességeid vannak. Persze nem szabad azt sem elfelejteni, hogy bármikor jöhet olyan dolog, ami keresztülhúzza a számításaid. Elég egy mindenki által ismert szituációt alapul venni: koronavírus járvány. Hogy ki mit gondol erről az lényegtelen. Elég megnézni hány olyan vállalkozó volt, akinek jól ment, és a járvány okozta gazdasági válság hazavágta a cégét és csődbe ment. Továbbá hány hozzád hasonló keresetű ember vált munkanélküli emiatt. Te ebből a szempontból még szerencsés vagy, mert van munkahelyed.

A szüleim annak idején jóformán elvesztettek mindent. Így mentünk albérletbe, és utána meg gondozás fejében laktunk egy idős néninél. Nehéz gyermekorom volt ugyan, de találtam hobbikat, és megpróbáltam nem azzal foglalkozni, hogy mi van a másiknak. Természetesen sokszor voltam magam alatt, és úgy gondoltam nekem soha nem fog összejönni. Az önsajnálat néha akkora volt, hogy inkább egyedül voltam a szobában, vagy egyedül elmentem sétálni, biciklizni. Így kevés barátom volt. Elkezdtem dolgozni, és megpróbáltam bepótolni azt, amit elszalasztottam. Kirándulás, ruhák, értékesebb tárgyak. Jobbára ezek miatt nem volt spórolt pénzem, valamint azért sem, mert anyámra is költöttem. Aztán jött egy villámkár, ami vitte a pénzem, és még felhasználtam a bankszámlám hitelkeretét, és így majdnem két évig egy mínusz előjel volt az egyenlegem előtt.

Nem fogom azt mondani, hogy nem voltam elkeseredve. Kilátástalannak éreztem az egészet, ezért nem is törekedtem arra, hogy valaha lesz pénzem. Aztán megismertem valakit a városomban közös ismerős által, és egyszer feljöttem hozzá a fővárosba több napra. Akkor elmeséltem neki hogyan élek. Neki se volt sok pénze, és felajánlotta, hogy miért nem jövök ide fel, itt könnyebb munkát találtani, és lakhatnék is nála. Két évvel ezelőtt jöttem fel, és egy szobán osztoztunk, de boldog voltam, mert volt egy kis előre lépés, és ez egy cél volt, aminek köszönhetően fogamat összeszorítottam, és spóroltam ész nélkül.

Ugyan most is albérletben vagyok 34 évesen, de van fejlődés az életemben. Időközben voltam egy időre részlegvezető is (kb. 20 ezerrel kerestem többet), de visszadobtam, mert annyira megviselt, hogy a végén már állandóan ideges voltam, és sokszor nyugtatót szedtem, hogy tudjak aludni. Nem azon bukott meg a dolog, hogy nem jól álltam hozzá, vagy nem voltak meg a képességeim. Hanem azon, hogy nem jó közegbe kerültem. Ott pedig egyszerűen utált mindenki mindenkit, és amikor a sokadik embert sikerült kiutálni, aki elment, akkor kellett egy új, akit lehet cseszegetni. Én pedig fél év után váltottam, mert egy pszichésen és fizikailag egészséges ember jobban tud érvényesülni, és nagyobb esélyei vannak, mint egy olyannak, akit tönkretesz a munkája.

Nem könnyű, és soha nem volt, és soha nem is lesz. Az élet pedig nem igazságos. A leírtak alapján azt gondolom először lelkileg kell rendbe raknod magad, és kezdd el nem hasonlítgatni magad másokhoz, és nem azt nézni kinek mi van. Mert attól, hogy valakinek van autója, lakása, házastársa/kapcsolata, gyereke még nem feltétlenül biztos hogy boldog. Esetleg élete biztos alapokon áll. Mert az élet bármikor közbe szólhat. Egy járvány, vagy egy baleset, és már borul minden. Erre jó példa volt osztálytársnőm, akinek tényleg minden összejött. Ház (igaz egy faluban), kocsi, kapcsolat, gyerek. Majd tavaly jelentek meg az életemben a volt tanáraink, osztálytársaink, és küldözgették az üzeneteket, hogy a férje féltékenységében megölte.

Legyenek céljaid, esetleg terveid, de azt is vedd alapul, hogy nem biztos a sikerük. Próbáld magad nem ezen rágni, mert azzal csak azt éred el, hogy idővel mentális problémáid lesznek (depresszió, szorongás, pánikbetegség), és az emberek ezeket az egyéneket előszeretettel szeretik kerülni. Hiszen kevés ember vágyik arra (pszichológusokat kivéve), hogy más ember panaszait hallgassák, és negatív kisugárzásukkal lehúzzák őket szellemileg.

Én is sokat szorongok, és vergődők, de például nagyon sok embert, akit megismertem azoknak az tetszett, hogy megismerkedésünkkor (és utána is) elsősorban viccelődni, nevetgélni, és beszélgetni szerettem, és ha kicsit mélyült a kapcsolatunk, akkor csak lesett, amikor néha meséltem az életemről, mert a viselkedésem alapján nem hitte el, hogy mennyi minden megtörtént velem. Szerintem elsősorban próbálj meg lelkileg összeszedni, és ha ez sikerül, akkor már előrébb vagy.