Amikor már pszichológus,sem az alkohol,sem pedig semmi más nem segít,mit tehet az ember?

Nekem az idén jött egy másik ember (egy FÉRFI!) aki ALAPJAIMBAN tud hozzáadni a személyiségemhez olyan tulajdonságokat, amelyeket már elveszettnek hittem.

Tehát jól írja a 10-es válaszoló. Igen, egy másik ember - egy "pár"-kapcsolat szerűség, vagy akár csak barátság - igen nagyon sokat tud tenni!

10,11-es

Ismeritek azt a jelenséget, hogy azért nem kellesz senkinek mert a másiktól várod a boldogságot?

Mit mondasz azoknak akik így éreznek, meg tesznek mindent, hogy magukban megleljék, de semmi, az üresség ugyanúgy marad, akárhogyan fejleszted magad, a magány marad. A megoldás tényleg az lenne, ha valaki tényleg megértene és egy azon cél felé tudnátok haladni

..de amíg ez nincs addig mehet a megjátszás, nagyon keményen a pozitív hozzáállás tartása és a depresszió?

De ez egy teljesen egészségtelen kapcsolatot teremt ami nem az egymás építésén alapulna amikor két boldog ember találkozik, hanem amikor két boldogtalan

Legalább is ezt olvasni mindenhol, de hogy ezt a való életben, hogy teremtse meg az ember azt nem tudom

Az egyik boldogtalan, mert nem szeretik. A másik boldogtalan, mert nincs, akit szeressen. Ha ők találkoznak, az miért lenne egészségtelen? És miért ne épülne belőle mindkét fél?

MINDENT, amit teszünk az életben, azért teszünk, hogy közvetlenül vagy közvetve, boldogok legyünk. A tevékenység előtt boldogtalanok vagyunk, tehát amikor találkozunk, mindketten azok vagyunk, és egymástól leszünk boldogok. Én így gondolom.

De hol találsz ilyet? Az összes önfejlesztő irodalom arról szól, hogy engedd el mindazt ami nem a kontrollod alá tartozik és dolgozz azon ami igen

Az, hogy egy másik ember elfogadjon és szeressen az nem tartozik a kontrollod alá. Főleg, hogy ha építettél egy pajzsot magad körül, mivel senki nem látja milyen a te érzelmi világod, vagy nem érdekli

Ettől függetlenül én is így gondolom, hogy ez jó dolog lenne, ha így működne, de én nekem akárhányszor is történt valami párkapcsolatszerű valami az akkor volt amikor túllendültem a saját szenvedésemen és elengedtem magam a pillanat örömében ( ami egy idő után megjátszásba fordult át majd vége lett ). A szenvedés önmagában sosem teremtett párkapcsolatot

Légy erős, rázd meg magad!

Legyél a saját megmentőd, aztán ha elérted ezt a célodat kemény munkával, büszke leszel magadra, esetleg segíthetsz majd másokon a tapasztalatoddal... Később tűzz ki újabb és újabb célokat! A lényeg, hogy soha ne add fel... Azt hiszem, az ember küzdj és bízva bízzál az élet maga. Aztán a fene tudja, de az élet tényleg nem egy habostorta.