Nehezen bírnátok ti is a helyemben?

Nem teljesen. Kiskoromban sokat voltam egyedül. Megszoktam, szeretek egyedül lenni (persze ez nem teljesen egyenlő a magánnyal). Próbáltál már esetleg ismerkedni? Mert több ember típus is létezik, aki a direkt ismerkedésre is vevő. Például múltkor a barátnőmmel és a húgával beszélgettünk arról, hogy a barátnőmet egy férfi meg akarta hívni/el akarta hívni kávézni. Sietett, de azt mondta, hogy lehet, hogy beült volna egy kávéra, mert szeret ismerkedni. A húga azt mondta, hogy ő biztos nem azt sem lehet tudni manapság, hogy mit akarnak tényleg az emberek. Nálam pedig a kettő között van valahol.

Arra akartam kilyukadni, hogy ismerkedj. És próbáld megtalálni az egyedüllét szépségeit, vagy ami szerintem sokat segít az egy kisállat. Tudom, hogy az emberi kapcsolatokat nem pótolja, de miután befogadtuk a cicákat,akkor volt egy idő, amikor sokat voltam egyedül, és nagyon jó volt, hogy amikor például olvastam odabújt mellém, egyfajta melegséggel töltött el.

Én egész jól bírom, 24/N vagyok, jelenleg munkanélküli, bár közben levelezőn tanulok egyetemen. Nekem se voltak soha barátaim, párkapcsolatom se volt, sőt, sokáig magántanuló voltam, úgyhogy mégcsak az osztályközösség tagja sem voltam, mindenből kimaradtam.

Én is sokszor érzem magam magányosnak, de legtöbbször hamar túllendülök ezen. Nagyon introvertált vagyok, nem sok esélyem van arra, hogy valaha fent tudjak tartani egy barátságot, párkapcsolatot meg nem is akarok, mert aszexuális/aegoromantikus vagyok (nem érzek szexuális vonzalmat senki és semmi iránt, de a romantikával nincs bajom, amíg az csak a filmekben/könyvekben van jelen, és nekem nem kell benne részt vennem).

Ha neked hiányoznak a baráti/romantikus kapcsoaltok, akkor az nehezebb ügy, drukkolok, hogy ne kelljen magányosnak érezned magad.