Hogyan lehet teljesen érzelemmentessé válni és elvágni minden társas kapcsolatra vonatkozó igényt?

"Az emberek megbízhatatlan, hazug, ocsmány lények."

Igen, ilyen is van közöttük. De ettől még nem kéne lapátra tenni valamennyit. Utálom az X faktort, de remekül idevágó példa; több ezer jelentkező közül marad 3-4, akit arra érdemesnek ítél a szűri. A te életedben te vagy a zsűri, te válogathatod meg, kiben bízzál, kit szeressél, kinek higgyél. A többi kuka.

Teljesen nem érdemes megszakítani az emberi kapcsolatokat, mert az ember úgy van összerakva, hogy nélkülük mentális, és később testi gebaszok uralkodnak el rajta. Magyarul; mások hülyesége miatt magadat büntetnéd.

fogalmam sincs én mit vagy hogy alkottam, de soha nem voltam szociális személy, sőt, utálom is a társaságot. 1-1 barátom elvétve volt, de kb 12 éves korom óta a gép előtt ülök és játszok, úgy 18 éves koromig még tökre élveztem is, most inkább már csak olyan megszokásból csinálom. 28 vagyok, még mindig semmi szociális élet, de abszolút nem érzem a hiányát, sőt, a munkám is full antiszoc, kamionozok, van hogy a 3 hétig amíg dolgozok senkihez nem szólok, max a cégeknél hogy megjöttem lerakodni, hétvégente meg a parkoló végébe parkolok ahol senki sincs körülöttem, hála égnek.

Viszont játszottam egy játékkal pár hete ami valamit eltört bennem, és azóta szerelmi bánatba estem az 5 évvel ezelőtti párkapcsolatom miatt, lol.

Szóval én szerintem ez nem választható opció, hanem vagy ilyen magányos farkas valaki, vagy nem.

"azért azt vedd figyelembe, hogy ha olyan mértékben szedsz pl nyugtatókat, hogy már nem érzel semmit, nem érdekel semmi, azzal nem csak az agyad le "szétcs*szve", hanem minden más is, tested is, életed is."

Ami nincs azt nem lehet szétcseszni. A lényeg hogy ne tudjak foglalkozni a világgal és a problémákkal egyáltalán, és akkor teljesen mindegy mi lesz az "életemmel"

16#

Ismerek ilyen embert

Buddhista, és nagyon elvarázsolt figura. Nagyon "tudatos" gondolkodású, és ő tökéletesen képes ignorálni minden érzelmet, letojik mindent, nem zavartatja látszólag semmi az életben.

Ugyanakkor nem tudom hogy emögött valós boldogság is áll-e, vagy csak apátiában él?

Merthogy a boldogsághoz kéne valami ami a boldogság forrását adja, ami egyénenként változó dolog lehet. Esetében ugye ha az ő életcélját már elérte akkor lehet boldog is akár.

Ha valaki pl. ugye a társas kapcsolatra vágyik nagyon, akkor lényegtelen mit tesz mást, nem lehet boldog amíg el nem éri azt, esetleg akkor sem feltétlenül ha eléri azt. De lehet feltétele a boldogságnak. Masnak meg a pénz okoz boldogságot, megint másnak más dolgok.

"Hogyan lehet teljesen érzelemmentessé válni és elvágni minden társas kapcsolatra vonatkozó igényt?"

A legegyszerűbb akkor, ha így születik valaki, viszont ennek nagyon sok hátránya is van.

Nekem Asperger-szindrómám van. Ez az idegrendszernek egy fejlődési rendellenessége, az autizmus egyik változataként tartják számon.

Én már a születésem óta majdnem pont olyan vagyok, mint amilyen a Kérdező szeretne lenni. Csak nagyon kevés érzelmem van: képes vagyok érezni szomorúságot, boldogságot, dühöt, idegességet, csalódottságot, gyűlöletet és irigységet.

Más érzelmeim ezeken kívül nincsenek. Nem érzek szeretetet, empátiát, meghatódottságot, szorongást, undort, gyászt, de még csak testi fájdalmam sem volt soha életemben és a hőmérsékletet is alig érzékelem. Az értelmi képességeim viszont teljesen épek. Értelmesen és összefüggően tudok beszélni, ha kell, de ha nem muszáj, akkor nem szólok soha senkihez.

Az emberek közeledése mindig is haraggal, félelemmel és gyűlölettel tötött el engem. Már kisgyermek koromban is elfutottam a játszótéren, amikor egy másik gyerek odajött hozzám, hogy velem játsszon.

Ha emberekkel kell beszélgetnem, ne adj' Isten, esetleg még hozzá is érnek a testemhez, folyamatosan zabálhatnékom van és izzadok az idegességtől.

Ez azért van, mert az érzelmeim hiányossága miatt képtelen vagyok megérteni és átérezni más emberek gondolatait, de még csak a testbeszédet és az arckifejezéseket sem értem. Soha nem tudom, hogy mikor mit kell mondanom az embereknek és hogy mit kell tennem, amíg a "fajtársaim" között tartózkodok. Emiatt mindig félelmet és gyűlöletet érzek a velem kommunikálni akaró emberekkel szemben.

Az állatokkal kapcsolatban viszont nem érzek semmi rosszat. A legtöbb állat közömbös számomra, ezért nem foglalkozok velük, viszont sok állatfajt -leginkább a macskákat- szépnek és érdekesnek tartok. Velük szívesen foglalkozok rövidebb ideig, általában megetetem és megsimogatom őket.

A kérdésre válaszolva szerintem arra leginkább csak születni lehet, hogy valakinek ne legyenek rendes érzelmei és ne legyen igénye társas kapcsolatokra. Leggyakrabban valamilyen agyi rendellenesség szükséges hozzá, de lehet, hogy nagyobb lelki traumák is okozhatnak ilyesmit. Viszont az ilyen állapot sok hátránnyal és nehézséggel jár amiatt a dolog miatt, ami kiváltotta.