Túl sok szeretetre van szükségem és nem tudja senki / semmi csillapítani ezt a hiányt. Mit tudnék ezzel kezdeni?
Undorítóan hangzik, tudom. Mintha nem lenne nekem elég senkinek a szeretete az égvilágon. Kiskoromban nagyon figyelemhiányos voltam. Mikor meséltem valamit a szüleimnek, minden második mondatom után rájuk parancsoltam, hogy figyeljenek már ide. Állandóan azon kattogtam, hogy nem figyelnek rám, emiatt pszichológushoz vittek, aki spektrumzavart állapított meg. Sokra nem megyek vele, mert egy diagnózis nem old meg semmit.
Párkapcsolatban is meglátszik rajtam ez a telhetetlenség. Ráfüggök a másikra, folyamatosan vele akarok lenni, éjszaka írogatok neki, hogy fent van-e még, nem győzöm mondani, hogy mennyire szeretem. Egyszóval, beteges.
Általában elhagynak emiatt a férfiak, voltak akik megcsaltak. A megcsalást nem a saját számlámra írom fel, mert én tényleg megadtam, amit csak lehetett, testileg - lelkileg.
Van kutyám is, őt nagyon imádom, de szerintem neki is az agyára megyek az állandó puszilgatással, meg amennyit dumálok hozzá, te jóisten, már a nevére sem hallgat. XD
Szüleimmel jó a kapcsolatom, de valahogy nem az igazi. Sokszor nem figyelnek rám, legalábbis nekem úgy tűnik. Már nem tudok különbséget tenni, nem tudom mikor szarnak rám és mikor foglalkoznak velem, mert egyformák ezek az érzelmek, olyan üresek, vontatottak, hogy akárki képes ezt megjátszani.
Arra lenne inkább szükségem, hogy valaki úgy imádna engem, ahogyan én is őt. Nem volt olyan kapcsolatom, amiben éreztem volna a szeretetet. Nem vagyok nárcisztikus, nem érzem magamat “többnek.” Nekem sem jó, hogy ilyen telhetetlen vagyok, szívem szerint kevesebbel is be akarom érni, de nem megy.
Valami ötlet? Köszönöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Azta mindenit hölgyem!
Emlékeztetsz magamra, ugyan így érzek én is.✨🌹
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Javaslom az érzelmi felnövést.
Tudod, aki fel akar nőni, kb. önviszonyulóvá válik: belátja, hogy a belső, szubjektív valóságáért maga felelős. Ha ezt belátod, meg fogod tudni adni magadnak, amire szükséged van: az odafigyelést. Ezt nem várhatod kívülről.
"Arra lenne inkább szükségem, hogy valaki úgy imádna engem, ahogyan én is őt." Ez fenntarthatatlan. Mindenki változik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
3# Vannak helyzetek, amikor igen. Első kapcsolatom tipikus “férfival” alakult ki, aki mindenkivel lefeküdt, akivel csak lehetett. Még a szemem láttára is flörtölt másokkal. Ott is hagytam...
2# Nehéz dolog.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!