Ezek alapján nem csak szorongó vagyok hanem antiszociális is?

Az egész ott kezdődik hogy soha nem volt normális szociális életem, nincsenek barátaim, se haverjaim akikkel el tudnék menni ide-oda, mindig a szüleimmel vagy a nagy mamámmal szoktam elmenni leggyakrabban boltokba, és általános iskolában is ki voltam közösítve (már ezek előtt sem voltam valami társasági lény, de ez még jobban rátett egy lapáttal). Szóval. Emiatt ugye sosem mertem nyitni vagy kezdeményezni mások felé élőben, csak interneten tudok gond nélkül ismerkedni vagy barátkozni emberekkel de ez ugye nem olyan mintha élőben elmennel a haveroddal beülni valahova és beszélgetni. Akkor is szorongok, hogyha apukámmal elmegyek billiárdozni, mert sokszor jönnek oda velem hasonló korú tinik játszani és olyankor teljesen leblokkolok. A lábaim a földbe gyökereznek, kényelmetlenül érzem magam és azt hiszem engem figyelnek, ha egyikük odaszol valamit egy másiknak vagy röhögnek egyből azt hiszem én vagyok a téma, és nem tudok odafigyelni, rosszul játszok. Valamikor azonban sikerül ellazulnom és leszarni mindent és csak a játékkal foglalkozni. De már önmagában az is rossz érzés ha az utcán szembejön velünk egy csapat tinédzser, én meg ott baktatok anyával és a nagymamával. De ez mostanság egyre inkább idegesít mint hogy lelomboz, legszívesebben minden tinedzsernek bemutatnák aki szembe jön velünk (ezt képzeletben meg is teszem). De ha van valami amit eddig nem csak beképzeltem az a mai eset. Szokásosan kezdődött: sétáltam az anyukámmal meg a nagymamámmal az utcán, szembe jön velünk egy csapat tinédzser, nagyrészt fiúk, meg egy lány is. Aztán a lány egyszer csak fel nevetett, halkan mondott valamit a fiúknak ők megfordultak, pár másodpercig néztek, aztán vissza fordultak. Ezután bemutattam nekik. Már az sem érdekel ha látták. Ugynezki amúgyis meg van a véleményük rólam az embereknek, így ismeretlenül is, akár tényleg be is mutathatnák minden kamasznak aki előttünk megy el úgyse valtoztatna semmin. De nem fogok mert a jólneveltseg meg az hogy nem akarok rossz ember lenni visszatart. A feszültséget is azokon vezetem le akik nem érdemlik meg. Már nem izgat az se, hogy a középiskola milyen lesz, nem fűzök hozzá sok reményt, úgyis ott is az lesz mint általánosban, hogy egész nap egyedül ülök majd és senkihez nem szólok. De nem baj már megszoktam.