Volt olyan veletek, hogy annyira magányosak és szomorúak voltatok, hogy már nem voltatok képesek sírni? Mikor lett vége ennek az időszaknak?

Igen, volt ilyen. Nem egy dolog történt, hanem nagyon sokminden összejátszott, köztük a teljes magány külföldön. Eljött az a pont egy bizonyos történés után, hogy nem tudtam sírni se, csak megfagytam belülről. Ebből nagyon nehezen jöttem ki, nagy lelki munkával.

Azóta nagyon sokminden történt és sokminden rendbe jött, teljesen más az életem már, de azóta sem igazán tudok sírni. Egyszer tudtam csak mélyről. Néha pár könnycsepp kicsordul, de az nem igazi sírás, és csak másodpercekig tart, utána elmúlik.

Nálam tavalyelőtt kezdődött, és tavaly nyáron ért véget egy ilyen időszak. Egyszerűen minden összejött, csak gyűltek a negatív dolgok, magányos voltam, senki nem hallgatott meg, és egyre inkább befordultam, elzárkóztam a külvilágtól, meg mindentől. Egy sokéves barátság ment tönkre, de úgy, hogy menthetetlenné vált, suliban kudarcélmények, jogsi körül is. Sportsérülés, amivel ráadásul műteni akartak, itthoni állandó veszekedések és még sorolhatnám.

Végül elkezdtem rendszeresen mozogni, edzeni, eljárni itthonról és szerencsére fokozatosan visszaállt a rend. Bár jó sok időbe telt. Utána még jó darabig sírás-mentes időszak volt, de megint kezdenek összejönni a dolgok, és kezd kicsit sok lenni egy 's más, viszont már előfordul, hogy eltörik a mécses :c