Érezte már ezt más fiatal is?

25 vagyok. De mintha az utóbbi 10 év egy szempillantás alatt eltelt volna... elrabolták tőlem... a pszichés rohamaim... a bunkó osztálytársaim, a depresszió stb. 25 vagyok s nemrég a nagymamám aki 80 éves, rosszul lett, koszorúér probléma... de szerencsére jól van. Anyukám is magas vérnyomást észlelt magán 55-évesen majdnem 200-at!

És elgondolkodtam kissé, így 25 évesen, mennyire mulandó az élet... egész életemben azt éreztem, mintha egy futóversenyen vennék részt de be van betonozva a lábam. Mindenki lefutotta a saját köreit csak én nem tudom megtenni: már mindenki házas,jön a gyerek, én meg nem tartok sehol. Mindenki azt mondja, húzzak bele, de eddig csak lepattantam, ah lányokról volt szó. Minden pillanatot igyekszek megélni de, mára már belefáradtam ebbe. Az a lány akibe nagyon szerelmes voltam többször megalázott és lökött magától. Engem szinte csak megaláztak a lányok.

Másból se ált az életem csak a csúfolásból a külsőm miatt, a kirekesztésből és a megalázásokból. Ma már nem tudok egy lányra úgy nézni mint előtte... Csak rossz élményeim vannak velük.

Itt avgyok 25 évesen munka nélkül és úgy érzem semmit nem értem el az életben, mert valami mindig visszatartott, lefogott, hátráltatott. Mintha gúnyt űzne velem az élet. Mintha mindenki élvezné hogy belém rúghat, megalázhat.

Itt vagyok 25 évesen s anyukám is azt mondja egyre többet, hoyg már a B oldal pörög, neki mint a bakelit lemezen...Minden aminek szépnek kellet volna lennie az ordenáré és elrontott volt az életemben. Olyan mintha mér vagy 100 évet leéltem volna...