Vagytok magányosak? Én nagyon, és nagyon rossz! Néha jól esik pár szót váltani Embertársal, vagytok így?

Én az vagyok. Mióta tudom, hogy így érzem magam a legjobban, azóta nem irigykedem másokra. Sok év kellett, mire erre rájöttem, mert nehezen tudok ismerkedni, és keveset voltam kapcsolatban. A szabadidőmet a hobbimra áldozom, nem korlátoz senki. Nem kell aggódnom senkiért, nem kell félnem, hogy megbántom azzal, hogy nem csak vele törődöm. Nem kell alkalmazkodnom máshoz az időbeosztásommal. A munkámban elég sokat kell úgyis alkalmazkodnom, itthonra nem kell főnök. Nem akarok önző lenni senkivel, aki szeret, mert attól depressziós leszek, és az örök lelkifurdalásból egy életre elegem van már. A tehetetlenség érzése nagyon rossz. Én lehoznám a csillagokat is, ha lenne egy nagy létrám, de nincs. Amikor még nem volt covid, akkor is azt képzeltem el, hogy vírusos vagyok, és a közelségemmel tönkre teszem a lányt, hiába vágynék most az ölelésére, csókjára. Egyszerűen: hobbi meg állandó munkahely nem fér bele egy kapcsolatba, nem tudok egy hónapra eljönni, hogy Mauritiusra menjünk. Senkinek nem akarok már csalódást okozni, és így vagyok boldog. F40

....szeretnél / szerettél volna...