Hogy felejtsem el az iskolai életet és szokjam meg a munkás hétköznapokat?
Kezdetben mikor szakiskolás voltam eléggé kiközösítettek és váltogattam iskolákat mire sikerült jó iskolát találni és osztályokat ahol nagyon jól éreztem magam.
Sajnos előző évemet nem fejeztem be és csak 2 hónapot tudtam járni, mivel annak a feltétele az érettségi volt és sajnos nem sikerült. Így ki kellett iratkoznom és azóta próbálok keresni munkát, de nehezen megy mivel tré végzettségem van és nem tudom hol a lehetne ezt a szakmát legalább tovább fejleszteni.
Egy éve keresek munkát, de nehezen tudom elengedni a tudatot, hogy már nem mehetek nappalis iskolába mivel már 23 vagyok sajnos és buktam egy évet semmit tevéssel.
Iskolában simán lehetett lógni, betegség miatt kimaradni, késni és nem volt belőle gond igazán. Munkában ezeket persze nem lehet csinálni. Nagyon még az iskolára van állva az agyam és nehezen engedem el, mert sokáig egy iskolába jártam.
Főleg az őszi időszak volt a kedvencem, kedvenc évszakom is. Vártuk az évnyitót, tanórák, padok, tanulás, szünetekben büfé...Sajnos ezek már nem lesznek.
Eddig próbáltam halogatni a dolgozást, évekkel ezelőtt is többször volt lehetőségem állásra, de inkább tanultam míg lehetett de nagyon hiányzik mostanában. ÉS fáj, mert belegondolok, hogy már csak az unalmas munkás napok jönnek amitől mindig is féltem.
Dolgoztam már csak olyan 7 hónapot talán míg kihagytam egy évet iskola között, de nagyon utáltam. Viszont, most egy éve itthon vagyok és már depressziós is voltam sokszor. Nincs pénzem és ezért is muszáj valamit találnom de rögtön elszomorkodok, hogy már nincs iskola többet.
Mivel felejthetném el ezt az időszakot? Fejben még gyereknek érzem magam. Dolgozni fogok nyilván ha találok munkát is, de ilyen időszakban nehéz is. De folyton depresszió folyt el ha csak az iskolás időkre gondolok vissza és, hogy már nem lesz ilyen. :( Ti is éreztetek már így?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!