Érezted azt 30 év fölött, hogy most már örök magány vár rád az életben?

Kérdező, csak te magad tudsz kilépni a magányosságból!

Ezer és egy társkereső lehetőség van, hajrá!

De. El is követtem akkoriban egy marhaságot, miatta.

43f

Mióta egyedül élek nagyon nyomasztó a magány! Az őrületbe tud kergetni sokszor.Van egy enyhe szociális fóbiám,de nagyon szeretnék,vágynák családra...folyamatosan őrlődök ,küzdök az idővel,a magánnyal,és a szoc. fóbiával,mert nem szeretnék egyedül maradni...

36F

Én olyan 25 évesen jöttem rá, hogy nagyjából esélytelen számomra a párkapcsolat.

18-20 évesen voltak barátnőim, netről megismert csajok, akikkel ideig-óráig elvoltunk. Aztán bejött a Tinder és társai és valahogy egyre felszínesebbé vált az ismerkedés. eleinte még akadt 1-2 normálisan kinéző csaj de azokkal sem jött össze semmi és utána már konkrétan szóba sem álltak velem, maximum tényleg nagyon csúnya és nem vonzó lányok.

Elég rossz volt megélni, hogy a jóképű haverjaim sorra hordják fel a nőket (igaz párkeresésben még ők is szenvedtek) meg őket felszedik a csajok, miközben engem konkrétan semmibe néznek elkerülnek.

Mellette nem is volt mire építenem. Depressziós lettem, pénzem nulla, családi hátterem nulla, egyetemet félbe hagytam, teljesen kisiklott az életem. Még el is híztam így tudomásul vettem, hogy nekem az egyedüllét jutott.

Azóta a magam életét építgetem, több kevesebb sikerrel. Igaz egyedül nagyon nehéz, már csak az anyagiak miatt is, mert minden támogatást a gyerekesek, családok kapnak, mintha az egyedül élőknek nem lenne joguk létezni sem.

De összességébe megélek, egy fizetésből albérlet mellett, egyszer talán saját kis lakásom is lesz és onnantól nem fogok másoktól függeni, vagy legalábbis kevésbé.

Amúgy 25-30 közötti időszakomban felépült bennem egy egészségesnek mondható "egyedüllét" burok.

Sokáig szobát béreltem, anyagilag nullán voltam, külsőre is, így valahogy tudomásul vettem, hogy ez van, ezzel kell gazdálkodni.

Aztán megszoktam, hogy vannak munkatársaim, ismerőseim, meg leginkább elvagyok magamban is, simán utazgattam, kirándultam, jöttem-mentem.

Nyilván vannak kellemetlen helyzetek, rokoni összejövetel, vagy baráti összejövetelek, amikből igyekszem kimaradni, mert mindenki a párjával jön, meg úgy ott vagyok én.

Most 30 felett egyik oldalról elvagyok, meg tényleg tudom élvezni a dolgokat. Másik oldalról elgondolkozom, hogy igazából párkapcsolat nulla, karriert is úgy érzem, hogy elértem a számomra elérhető "szorgos hangya" szintet, és innentől csak eltelik az élet.

Ráadásul itt az egész Covid is, ami szintén rányomja a kedvemre a bélyegét. Hiszen mások a párjukkal tudnak lenni, én meg csomó dolgot nem tudok (meg mások sem) amivel el tudnám ütni az időt. se utazás, se semmi.

Legrosszabb ez az 8 órakor mindennek vége dolog, mert csak ülök egy szaros panelban és telik az idő. Máskor simán kimentem este a városba, beültem valahova, vagy csak sétáltam az utcán.