Érdemes lenne szakemberhez fordulni, tudna segíteni?

2 hónapja szakítottunk az exemmel. Ő volt az eddigi egyetlen kapcsolatom, 7 évig voltunk együtt.

Minden kapcsolatot megszakítottam vele, de így is borzasztóan nehéz, a mai napig 1 órás síró rohamok jönnek rám esténként, napközben is nehéz visszatartani sokszor. Tudom, még friss, majd elmúlik.

A történet szépsége, hogy ő már mással van, azonnal összejött a másikkal.

Nagyon nehéz elfogadnom, hogy nem szeret már és nem voltam neki elég.

Ha ezt tovább viszem, visszakanyarodok a gyerekkoromhoz.

Soha senki nem szeretett engem igazán, rengeteget költöztem gyerekként is családon belül. Valahogy sehol nem fogadtak el, pedig rendes, jó tanuló, jó magaviseletű gyerek voltam. Sportoltam is, amiben sikereket értem el. A sportolás ellenére sosem voltam igazán vékony, ami miatt folyamatosan negatív megjegyzéseket kaptam a saját csaladomtól. Pedig gyerekként még azt sem lehet mondani, hogy azért, mert egészségtelenül ettem, hisz azt ettem, amit ők adtak. A testvéreim vékonyak voltak, én nem, valószínűleg apám genjeit örököltem, ő nagyobb darab. A többiek meg féltestvéreim...

A sportot abba kellett hagynom betegség miatt, szóval annyi sikerélményem sem volt már.

Azt, hogy szeretlek, soha senki nem mondta nekem. Majd megismertem az exemet. Ő volt az egyetlen olyan ember, aki elfogadott és őszintén szeretett engem azért, aki vagyok. Elfogadta, hogy képtelen vagyok normálisan kommunikálni az érzéseimet, mert nem tudom, hogy kell. Elfogadta, hogy tele vagyok megfelelési kényszerrel. Így idővel feloldódtam és viszonozni tudtam egészséges módon az érzéseit, de úgy igazán ennek ellenére sem voltam megelégedve magammal. Hiába volt ő mellettem, dicsért, bókolt folyamatosan, egyszerűen a mai napig nem hiszem el, hogy valakinek tényleg így tetszem. Igen, még most sem vagyok vékony, pedig azóta újra elkezdtem mozogni, edzek. Végeláthatatlan dolog ez, mert csak akkor mozdul meg a mérleg, ha kb minden szénhidrátot megvonok magamtól, de azt egyszerűen nem bírom. 1x sikerült emiatt leadnom 12 kilót, de jött is belőle vissza, amint kicsit lazítottam a diétán,pedig nem csokin, üdítőn és gyorskaján élek. Szóval ezt feladtam, sosem leszek vékony. Közben a környezetem azt mondja, hogy egyáltalán nem vagyok nagy darab. De annak érzem magam. Magas is vagyok, mivel úsztam széles a hátam és még hasam is van. Abszolút nem nőies.

Na de ez csak egy dolog, mármint a külsőm. De az, hogy soha nem szeretett igazán senki és én sem mást.. Csak az exemet, érte a tűzbe tettem volna a kezem, ha kell. Mindent megtettem, hogy örökké együtt maradjunk és nem volt elég. Nagyon mélyen érzem magam, főleg, amikor a párkapcsolati topikban olvasgatom a sok magabiztos emberek kommentjeit, miszerint egy szakítás után koronát kell igazítani és emelt fővel tovább menni, mert jön majd jobb. Nekem ez egyszerűen nem megy. Magamban keresem a hibákat. Azt érzem, hogy az egyetlen fontos dolgot elveszítettem. Az életem része volt 7 évig, vele terveztem a jövőmet. És egyik pillanatról a másikra megszűnik létezni,ráadásul azonnal más mellett köt ki. :(

Emiatt megjobban azt érzem, hogy önmagamat adtam, mindennél jobban szerettem, 7 évig együtt voltunk, mégis vége lett, pedig azt hittem, neki is én vagyok a legfontosabb. Amikor annyiszor hangoztatta, hogy pont amiatt szeret, mert ilyen tiszta a lelkem és 0 rosszindulat van bennem, a nehéz múltam ellenére. Szerinte valami elvonón kellene már rég fetrengenem, de a gyerekkorom részleteibe nem mennék bele. Erre képes volt átverni, belém rúgni egy hatalmasat azzal, hogy nem elég, hogy engem megunt, mással összeáll egyből. Ennyit jelentett neki 7 év, ezt nem tudom felfogni. Ráadásul nagyon sok mindent elnéztem neki, a gyenge lelki világom ellenére mindenben támogattam, mert az utóbbi időkben ő került nagyon mélyre. De ő már csak mint energiavámpír, önző módon lecsapolt és kihasznált engem.

Egy megfelelési kényszerrel teli csődtömegnek érzem magam, akit nem motivál semmi.

Vannak barátaim, sok programot szervezek velük, nem szeretek otthon ülni. Viszont ezeken a programokon csak úgy teszek, mintha jól érezném magam, de nem így van. Minden helyről ő jut eszembe és az, hogy vele szeretnék ott lenni, nem a barátaimmal.

A legnagyobb szórakozásom, hogy esténként nyugodtságban olvasgathatom ezt az oldalt és válaszolgassak a kérdésekre, mintha akkor párkapcsolati expert lennék. Csodálkozom is, hogy milyen jó a válaszadási arányom és a top10ben benne vagyok.. Szánalmasnak érzem, hogy ez a legszórakoztatóbb "program" jelenleg az életemben.

Próbálok túlórába is menekülni, minél kevesebbet legyek egyedül a negatív gondolataimmal.

Nem tudom, de szerintem nem normális, hogy minden nap elhagyja a számat félig - meddig poénból, hogy én csak szeretnék meghalni.

Gondolkodtam rajta, hogy talán depressziós lehetek, de nem tudom...

Mit gondoltok, érdemes lenne szakemberhez elmennem?

Tudna segíteni feldolgozni a sérelmeimet, hogy kicsit visszataláljak a régi önmagamhoz, neadjisten megtanuljam elfogadni és szeretni magam?

Tanácstalan vagyok.