Hogyan legyen több önbizalmam?

Ha a szüleid nem alapozták meg az önértékelésed gyerekkorodban, akkor már így felnőtt fejjel nehéz, különösen ha gondolkodás útján próbálod elérni. Értem itt, hogy kiírsz egy kérdést és az emberek majd megmondják neked mit csinálj - amit te felfogsz a fejeddel és aképp fogsz cselekedni. Aha. Szóval ez így sajnos nem hatékony.

Ott van a kutya elásva, amit édesanyádról írsz. Pont az ilyen túlféltő szülői működéssel lehet életképtelen és az anyai háztól függő gyerekeket nevelni, de pont ez is a célja, hogy neki mindig ott legyél, ne "veszítsen" el. Az ilyen szülők nem tudnak leválni a gyerekeikről, ami komoly problémákat okoz mindkét félnél, ezért ha jót akarsz, elkezded meghúzni a határaidat.

De visszatérve a fő problémádra: azt valószínűleg ugyanennek köszönheted, hogy az anyád már kisgyerekkorodtól úgy nevel, hogy tőle függjél. Azaz azt üzeni, hogy te csak az ő "karjaiban" vagy biztonságban, nincs elég eszed, szerencséd stb., hogy a "gonosz" külvilágban életben maradj. Nyilván ez nem a legszerencsésebb üzenet, természetes, hogy így nem alakul ki önbizalmad. Az ilyen szülők nem adnak olyan visszajelzéseket, pozitív megerősítéseket, amiktől kompetens, értelmes, értékes személynek tudnád érezni magad, hiszen akkor esetleg túl önállóvá válnál, rájönnél hogy nélkülük is boldogulsz!

Namost egy ilyen gyerekkori alapozásnak sajnos nemcsak az a következménye, hogy nincs önbizalmad, de az is, hogy emiatt hajlamos leszel olyan emberekkel párkapcsolatba lépni, akik pont a hatalommániájukhoz keresnek jó alanyt, így akár bántalmazó kapcsolatba is keveredhetsz. Pont ahogy az exed is jellemzed. Aki lehúzza az önbizalmad, valószínűleg verbális bántalmazást folytat.

Viszont jó hír, hogy van ebből kiút. Talán hosszú és nagy kitartást igényel, de eszméletlenül szerencsés vagy, hogy 17 éves korodban elkezdheted. Százával írják ki itt az ugyanilyen önbizalomhiányos kérdéseket nálad sokkal idősebb emberek, azaz akik 30-40 évesen sem tudtak még egy normális életminőséget kialakítani az ilyen gyerekkori blokkok miatt. És sajnos ezeket a blokkokat az idő csak elmélyíti, tehát idősebben még nehezebb.

Tehát a kiút az a vezetett önismeret. Amikor van egy profi segítséged, aki maximálisan támogat, viszont tárgyilagosan rá tud mutatni párhuzamokra, találó kérdéseket tesz fel, akinek a segítségével fel tudod ismerni az érzéseidet és ezáltal az életedet alakító hatásokat. Az érzéseid feltárásán keresztül vezet az út ahhoz, hogy ezek a hatások elhalványuljanak és rájöjj az értékeidre. Ehhez nem kell semmi teljesítmény, nem kell szépnek lenned vagy bármi mást letenned az asztalra. Az önismereti munka által "magától" fog felépülni (pontosabban helyreállni) az önbecsülésed, önértékelésed, önbizalmad. Önismereti munkára számtalan jó módszer van, a legkipróbáltabb a pszichoterápia, és még azon belül is vannak különböző irányzatok, kinek ez jön be, kinek az. Mindössze egy olyan pszichológust kell találnod hozzá, akivel már 1-2 hónap alatt érzed, hogy működik a dolog, jönnek új szempontok, egy-két dologra már máshogy nézel. Nagyon működik, ezért nagyon tudom ajánlani. Esetleg ha szeretnél kicsit alapozni, vagy képbe kerülni, hogy mi is ez a gyerekkori háttér, amiről beszélek, érdemes kézbe venned a Mérgező szülők című klasszikust.

Egyetértek a kettes válasz elejével. A burokban nevelés, felesleges maximalizmus, korai kiégetés, életképtelenségre, élethosszig tartó szülői függésre neveléssel és a konstans iskolai bántalmazással az önbizalom teljes hiányához vezet. És tudatalatt csak toxikus emberekkel fogod tartani a kapcsolatot.

Viszont ebből úgy gondolom, hogy nincs kiút. Szerintem ezen nincs mit építeni. Vagy kialakult kiskorodban és idővel növelted, vagy pedig nem alakult ki, esetleg kifogyott a fenti okok miatt.. Ha 0 önbizalmad van, ez van, örökké ilyen leszel. Mivel valami változtatásához önbizalom kell. Így az ömbizalomhoz is. De nincs. Anélkül változtatni sem tudsz. Pech. Üdvözöllek a klubban.

Igazoltan működő módszer a több éves vezetett önismeret, millióknak segített már. Ha nem működik, ott vagy a kitartás hiánya (éveken át kemény munka, szembenézés a legmélyebb félelmekkel és fájdalmakkal), vagy az agyalás (gondolkodás útján akarok összefüggésekre rájönni), vagy a nem megfelelő terapeuta volt az ok. Az adott egyén számára megfelelő terapeutát találni nem könnyű, van hogy arra megy rá az első 1-2 év.

Pontosan írom, hogy ez nem az önbizalom felépítése, "növelése", hanem teljesen észrevétlenül, látszólag a terápián zajló dolgoktól FÜGGETLENÜL jelenik meg az önbizalom. Senki sem munkálkodik azon, hogy mesterségese építse, mintegy "mellékhatása" az önismereti munkának. Inkább egy olyan felismerés egy előrehaladott terápiás munkában, hogy "de hát ez eddig is itt volt, csak nem vettem észre". Mintha egyszerűen csak leporoltál volna valamit a szertáradban és kiderül, hogy az az önbizalmad. Már máshogy nem tudom körülírni, hogy itt semmilyen mesterséges úton, építkezéssel, sehogy nem babráljuk az önbizalmat, látszólag teljesen más témák vannak fókuszban, pontosabban az ÉRZÉSEK, mert minden terápia az érzésekkel dolgozik. Amint agyi útra terelődik az egész, ott el van vágva a munka, megszűnik hatékonynak lenni. A pszichoterápia nem változtatni akarás, senki nem kényszerít arra, hogy változzál, mégcsak arról sincs szó, hogy felismered, hogy változtatni kéne és te magad akarsz változni, tök más dolgokról van szó, de nem akarom ismételni magam. A változás csak mellékhatás.

A dolog egyáltalán nem olyan ördöngösség, mint előttem felvázolták. Mindössze arról van szó, hogy csinálj valamit, aztán konstatáld a sikert. Semmi nagy dologra nem kell gondolni! Menj el a boltba, vásárolj be, aztán, amikor hazaértél, vésd az eszedbe, hogy sikerült!

Mire jó ez? Az emberi agy a túlélésre van berendezkedve. Azt jegyzi meg, ami a nem várt eredménnyel zárul, mert a túlélés szempontjából csak annak van jelentősége. Tehát azok a történések, amik sikerrel zárulnak, kiesnek az emlékezet rostáján, és a végén ott áll az ember azzal az érzéssel, hogy neki semmi sem sikerül. Ezért kell tudatosan konstatálni a sikereidet.