Hogyan lehet jobban viselni a távoktatást? Nektek mi segít? Mit kellene csinálnom, hogy jobb legyen?
Egyetemista vagyok és a jövő héttől kezdődően állunk át online oktatásra. Nyilván értem a miértjeit és részben meg is értem, hogy ez a "jobb döntés", viszont egyáltalán nem örülök neki és félek tőle. Én már a tavaszi félév vége felé is rosszul éreztem magam (tiszta depis voltam, magányosnak éreztem magam, semmihez sem volt kedvem, sírtam stb.). Nagyon boldog voltam, hogy végre visszaállunk majd a rendes kerékvágásba, lesznek normális óráim, találkozom a szaktársaimmal, emberek között leszek stb., de most megint úgy néz ki, hogy ennek vége. Most pedig már tudom, hogy nagyjából mire számíthatok és mi vár rám... azt pedig nagyon nem szeretném.
Egyelőre nem kell kiköltöznünk a kollégiumból és nem zárják be a campust sem, de a szobatársaim is hazamennek és a barátaim is (de sokan eddig sem jártak be), tehát tulajdonképpen nem marad itt velem senki sem, akivel jóban lennék. Én szeretnék maradni, de nem nyerek vele sokat és ki tudja meddig tart ez az időszak. Félek, hogy megint az fog majd történni mint tavasszal: hazaköltözöm, nem megyek sehová, nem találkozom senkivel, nem beszélgetek senkivel, csak ülök a gép előtt szinte egész nap és tanulok.... borzalmas volt. Ráadásul most jön a tél, hideg, sötét stb., ez eleve ilyen "depis" időszak. Nem hiszem, hogy én ezt még egyszer végig tudnám csinálni, már most sírok miatta... Most ez lehet, hogy valakinek túlzásnak vagy nevetségesnek hat, de engem tényleg nagyon megviselt az az időszak és félek tőle, hogy megint ugyanaz fog történni.
Ti legalább online lesztek.
Mi bejarunk minden gyakorlatra es eloadasra.
Jobban tetszene? Jobban tetszene egesz nap maszkban ulni? Jobban tetszene elkapni, ket hetig karantenban ulni es kozben lefertozni az egesz csaladod?
Itt most nem arról van szó hogy most melyik oktatás miért jó hanem arról hogy a kérdező nem érzi magát jól egy szituációban és mit tud tenni ez ellen.
Azért mert tudja hogy így biztonságos a vírus miatt még ugyan úgy rosszul fogja magát érezni...
Köszönöm!
10-es Te is jókat írtál, ki fogom próbálni, köszönöm :) A barátaimmal viszont tényleg nem fogok tudni személyesen találkozni és ezt nagyon bánom, mert szerintem nekem ez segítene a legtöbbet.
13-as Sokkal jobban tetszene, igen. Őszintén, én nem kimondottan tartok a vírustól (legalábbis én nem tudok így gondolkozni, hogy "amíg vírus van, addig mindenki maradjon otthon") és én egyáltalán nem is érzem sokkal biztonságosabbnak a helyzetet attól, hogy nem fogunk bejárni az egyetemre. Nálunk eddig mindenki (oktatók és hallgatók is) saját maga eldönthette, hogy be szeretne-e járni személyesen az órákra vagy pedig online szeretne inkább tanítani/tanulni és szerintem ez egy teljesen jó megoldás volt. Így most eleve kevesen voltunk az egyetemen és a kollégiumban is (mondjuk nekem a legnagyobb létszámú órám is max. 15 fős, tehát tömeg aztán végképp nincsen), egyáltalán nem voltak egyetemi rendezvények és mindenhol be kellett tartani az előírásokat (pl. fertőtlenítés, maszkviselés, távolság). A közoktatási intézmények nyitva vannak, az emberek elég nagy része dolgozik és napi szinten bejár a munkahelyére, az emberek járnak vásárolni boltokba és piacokra, az emberek tömegközlekednek stb., szóval szerintem nem hiszem, hogy pont az egyetem jelentette a legnagyobb kockázatot. Ha csak a saját családomat nézem, akkor is azt mondanám, hogy kb. én lennék az utolsó, aki hazahurcolná a vírust... mindkét szülőm dolgozik, ráadásul napi szinten emberekkel foglalkoznak és még a vírus helyzet sem mentesíti őket ez alól, szóval pont nem én teszem ki őket a fertőzés veszélyének.
Át tudom érezni a helyzetedet, tavasszal én is nagyon magam alatt voltam, most pedig egyelőre örülök, hogy jelenléti oktatás van és reménykedek, hogy már ezt a durván egy hónapot így kihúzzuk. De amúgy kb. az 5. hétig állandóan paráztam, hogy mikor lesz olyan bejelentés, mint tavasszal. Én sem bánok semmit a jelenléti oktatással kapcsolatban, a maszk sem zavar már meg semmi, csak menjünk :D
Lényeg a lényeg, én az alábbi ötleteket tudom adni:
Találj rendszert. Kelj fel ugyanúgy, készülj el ugyanúgy, ne pizsiben lófrálj és ne az ágyadból hallgasd az előadásokat. Ha van rá lehetőséged, ne is a szobádban legyél, de ha ez nem megoldható, akkor is ülj asztalhoz.
Ügyelj a rendre magad körül. Próbálj meg úgy szüneteket beiktatni, mintha suliban lennél.
Ha hamar végzel és unatkozol, akkor találj magadnak egy új hobbit. Én pl. zongorázni kezdtem el.
Ügyelj az étkezésedre, étkezz egészségesen és ne nassolj (én ebben bűnös voltam).
Mozogj valamit, ha eddig nem tetted. Youtube-on eddig is sok workout volt fent, most még több és vannak, amik nem is azok a klasszikus aerob edzések, hanem pl. jóga és pilates is. Hidd el, nagyon jót tesz az embernek a testmozgás.
Járj el otthonról rendszeresen. Ülj fel a buszra és menj el valahová. Intézd el a bevásárlást vagy csak úgy lófrálj egy picit.
Végül ez most csak eszembe jutott, de nem tudom, aktuális-e a számodra vagy egyáltalán van-e rá lehetőség, de amennyiben nyitva vannak a nyelviskolák, iratkozz be egy nyelvtanfolyamra. Vagy ugye nyelvet tanulni otthon is lehet, csak az nem olyan szociális tevékenység, ha arra vágysz.
Alapvetően szerintem nem rossz ez a lehetőség és jó alkalom arra, hogy komolyabban fejlessze magát az ember, mert több időt tudunk magunkra szánni, mint egyébként, csak azzal van a probléma, hogy nem látjuk a végét és emiatt félünk. De ha mondjuk kapnál egy hónap szabadságot, akkor azt is amúgy produktívan próbálnád meg kihasználni, vagy legalábbis lenne egy listád, hogy mit szeretnél csinálni a szünetben. Na most ezt az időszakot így kell felfogni, vagy megpróbálni felfogni.
Máskülönben diákmunka nem jöhet szóba? Az is jól lefoglalna.
Köszönöm szépen!
Semmi olyasmit nem szeretnék bevállalni, ami "túlzottan igénybe vesz", értem ez alatt pl. nyelvtanfolyam, munka és hasonlók. Nekem már eddig is nehéz volt tartani a tempót ebben a félévben és a távoktatás miatt félek, hogy még nehezebb is lesz (nálunk tavasszal is az volt a helyzet, hogy kb. minden tanár ész nélkül íratta a beadandókat még csak a jelenlét igazolására is, nemhogy a tárgy teljesítésére....). Fontos lenne, hogy tuti sikerüljenek a tárgyaim, a szakdogáról nem is beszélve és úgy érzem, hogy nem tudnék emellett még másra is érdemben koncentrálni, illetve ezeknek is a rovására menne. Úgyhogy inkább csak valami szabadidős tevékenység jönne jól, kikapcsolódás gyanánt.
Sajnos átérzem a helyzeted, tavasszal nagyjából egy hónapig bírtam a távoktatást, még örültem is neki hogy nem kell korán kelni, és többet láthatom a családomat. De aztán szépen lassan kezdtem bedepizni, mindegy mennyit videochateltünk a barátaimmal, egyszerűen annyira hiányzott a személyes találkozás, a programok, egy személyes, nem telefonon keresztüli "lelkizés", az edzések, és hihetetlen, de még az egyetemi óráim is, hogy az hihetetlen. Borzalmasan magányosnak éreztem magam, áprilisban már az itthoni hobbikhoz se volt kedvem, mindent meguntam, és én is sokat sírtam. De tegyük hozzá, hogy a hobbikra nem is nagyon volt idő, konkrétan reggeltől estig beadandókat készítettem, nem viccelek ha azt mondom, hogy legalább 2x annyit tanultunk otthon, mint a jelenléti oktatás mellett.
Tanácsolni én is csak annyit tudok mint a többiek, nagyon fontos, hogy legyen egy napi rutinod! Kelj korán, reggelizz, mozogj legalább napi 1-2 alkalommal, vagy akár pár óránként állj fel, és tegyél egy pár kört a házban/udvaron. Nagyon fontos hogy ne az ágyban tanulj, ne mosd össze a pihenést és a "munkát", hanem ahogy más is írta, legyen egy külön tanulósarok a házban.
Legyen rend a szobában, az is sokat segít.:)
Ha van időd akkor kezdj el új hobbikat (hangszeren tanulás, jóga, olvasás, írás, sütés-főzés), mert minél inkább lekötöd a figyelmed, annál kevesebb időd marad a helyzeten való agyalásra. És nem tudom eléggé hangsúlyozni, mozogj otthon is, az egyik legjobb hangulatjavító. Meg persze tartsátok egymásban a lelket a barátaiddal, ez nekik is ugyanolyan nehéz, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel.
Kitartás, a tavaszi félévet is túléltük, ezt is át fogjuk vészelni!:)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!