Elolvasnátok öngyilkosok búcsúlevelét, ha publikusak lennének?

Nem. Maga a tudat, hogy valaminek "vége" lesz, nincs tovább, az számomra amúgy is elszomorító gondolatokkal tölt el. Lehet szó egy történetről, egy eseményről vagy akár egy életről.

Nagyon rosszul érezném magam egy pár olyan után, ha szembesülök, hogy valóban nincs visszaút onnan. Még ha lenne egy két pozitív sor is a levelében, maga az egész dolog elszomorító. Nem szeretnék más kiöntött lelkével szembe kerülni, ahogyan az öngyilkosság előtt vélekedik.

25/F

Nem.

Nem igazán szeretem azt a modern "trendet" hogy az emberek életének legmélyebb pillanatán szeretnek érzelmileg elősködni mások.

Már így is facebookon oszt meg sok ember vadidegenek fajdalmáról cikkeket, amiknek amúgy meg sem kellene jelenniuk.

Pl pár éve emlékszem, hogy volt egy apa, aki rendkívül tragikus módon veszítette el az újszülött gyerekét (és azt hiszem a feleségét is) amin fél ország sopánkodott a közösségi médián, és ezzel kapcsolatban született egy viszonylag viral facebook poszt: valaki leszidta az embereket, hogy miért olyan lényegtelen dolgokat osztanak meg mint lányok bikinis képei, meg hasonlók, mikor megoszthatnának olyan emberi tragédiákat is, mint szegény apa esete. Jó 10k ember egyet is értett ezzel.

Számomra ez érzelmi piócáskodás. Mások fájdalma nem arra való, hogy erről olvasva boldog-boldogtalan elszomorodjon pár percre, és ettől empatikusabbnak, mély érzésűnek erezhesse magát.

Az ilyen levelek megoszlása számomra az ember végső kihasználása lenne. Még a halála is mások bizonyos értelemben vett szórakoztatásává válna.

Nem kell mindenről tudnunk.

Az első válaszoló vagyok.

Egyetértek veletek, tény és való, hogy a mai média, és azon felületei, melyhez a közember is hozzányúlhat teljesen elferdítette azokat a morális kérdéseket, melyeknek egyébként egyértelműnek kellene lenni mindenki számára. S régen talán az is volt.

Viszont bizonyos szempontból szerintem mégiscsak lehetőséget adna ez a megelőzésben, más eseteknél. Vagy éppen abban, hogy a történtek után az ominózus illető körüli embereknek releváns segítséget lehessen nyújtani.

Persze más szemszögből közelítem a témát.

#4 Nem igazán hiszem hogy letszukseglet lenne a megelőzéshez hús-vér emberek valós gondolatainak és fájdalmának nyilvánosságra tétele. Van erre más mód is, pláne hogy nem valószínű, hogy egy ilyen levél különösebben informatív lenne az öngyilkos előzőleg tanúsított viselkedését illetően, ami alapján rá lehet jönni még időben, hogy mire készül.

Ha egy emberben tényleg van empátia a szenvedők felé, akkor magától is utána olvas az intő jeleknek, és ami fontosabb, figyel a környezetében élőkre.

Ha ez nincs meg valakiben, azon az öngyilkos levelek sem változtatnak; az ilyen ember lesz az, aki tényleg csak azért olvasná ezeket, hogy pár percig kellemesen rosszul érezze magát, mert hogy "aww, milyen szomorú hely a világ :("

Talán jobban érzékelteti hogy miyen gáz is lenne nyilvánosságra hozni az ilyen leveleket, ha elképzeled ahogy a fél város osszegyulik egy nagy téren, és valaki egy mikrofon előtt olvassa fel nekik az öngyilkos szavait. Milyen bizarr lenne már, nem? Nem kevésbé bizarr kitenni a netre.

Azt az oldalt meg nem is érintettem az előző hozzászólásomban, hogy hogy érezné magát az elhunyt családja, szerettei.

Képzeld el, hogy elveszi az életét pl az egy szem lányod, vagy szeretett nagyszülőd, vagy életed szerelme, az utolsó szavai pedig úgy keringenek a neten, mint valami Paulo Coelho idézet.

Ha tanítanák az iskolában a stresszkezelést, sőt, azt, hogy sokszor létszükséglet empatikusnak lenni, az többet tenne az ilyen hajlamú emberekért. Vagy akár már az is, ha filmekben/sorozatokban szeretett karakterek segítségével próbálnák rendesen az emberek fejébe verni, hogy mit tehetnek, mire figyeljenek.

A valós levelek számomra atlepnek egy határt.

Bár gondolom ha valaki pszichológusnak készül, az teljesen más kategória.

(sok sikert amúgy :D)

Mindig is érdekeltek azok a dolgok, amiket az ember úgy egyébként nem akar megtapasztalni a saját bőrén, mégis valahogy tudni akar róla. Például az öngyilkosok, gyilkosok gondolatai, a börtönélet, a prostituáltak mindennapjai, az emberkísérletek, kínzás, nyomornegyedek... Szóval valamilyen szinten szeretnék én is betekintést nyerni ebbe.

Viszont van bennem annyi tapintat, hogy úgy érezzem, nem tartozik rám. Az ember életének utolsó gondolatai nem hiszem, hogy arra valók, hogy idegenek csámcsogjanak rajta, legalábbis ha egy szerettemről lenne szó, nekem nagyon rosszulesne és én sem szeretném, ha így kiforgatnák idegenek a szavaimat, amit valószínűleg nem olyan lelki állapotban írnék egy ilyen helyzetben, ahogy a többség ismert, én pedig nem szeretném, ha idegeneknek ez a kép lenne meg, akár csak név nélkül is. Valahol illetlennek érzem a katasztrófaturistáskodást, valahol meg vonz is a kíváncsiság, hogy a világ ezen oldalát is megismerjem...

Az elsőhöz hasonlóan, tanultam pszichológiát, talán azért is vonz. Vagy megfordítom: azért vonzott a pszichológia is, amiért ez.