Mikor jött el az a pillanat az életetekben, amikor azt mondtátok, hogy elég, változtatok bármi áron?

Azt hiszem ma.

Elkezdem alkalmazni az agykontrollt, mert korábban is segített.

Az okot nem írom le.

Volt, hogy elmentem egy képzésre, ott ment a szöveg, hogy így-úgy-amúgy lesz változás.

Azóta is minden ugyanúgy történik körülöttem.

Szerintem nem voltal sehol sem.

Mert akkor tudnád mit kell csinálni, hogy változzon az életed.

Miután a most már exem egyik napról a másikra bejelentette, hogy ott hagy, új nője van, ráadásul már egy fél évvel azelőtt is megcsalt, és hazudott, hogy a haverjával van. Jelzem semmi az ég világon nem utalt erre, előző nap még szerelmet vallott, karácsonyra különleges ajándékot választott nekem, az előtte lévő 2. évfordulónkra szintén készült...

Azután jött be a karantén is, egyik családtagunk is elhunyt...

Akkor kicsit úgy éreztem, mintha rendesen kihúzták volna alólam a padlót. Ami nekem segített az az volt, hogy kibeszélhettem magam bárkivel, a barátok, akikkel az elején még egy csomó programot be tudtam izzítani, zenét hallgattam, eljártam sportolni. Mikor bejött a karantén, akkor pedig mindent kiírtam magamból, a zenéket továbbra is bőszen nyomattam (Pink, Pink, Pink 0-24 nekem az ő zenéje segített "tökösnek" maradni), többet kezdtem el dolgozni itthon, kint, a kedvencekkel. Semmihez sem nyúltam a felsoroltakból, a sportot pedig nem vittem túlzásba. Még jobban oda kezdtem figyelni a külsőmre -félreértés ne essék előtte is rendben voltam, csak többet költhettem, hiszen pl a születésnapi ajándékának az árát is magamra költhettem, így új termékeket kipróbálva. Kísérletezgettem a hajammal is szabadon, amit addig nem nagyon preferáltak nekem.

A halálesetet követően pedig először lelkileg ott is a padlóra kerültem, de talán ez volt az, ami miatt fel tudtam állítani egy új értékrendet, gondolkodás módot. Itt is rengeteget segítettek a barátaim, a családom. Anyukámmal ilyenkor volt szerencsém rengeteget beszélgetni, az elveszített szerettünkről is, aztán tovább lendültem.

Rengeteg erős ember van a környezetemben, akiknek a történeteiből erőt meríthettem szerencsére. Egy dolog mindig ott volt az eszemben, az volt a mantrám, mondhatni: "Állj fel és menj tovább."