Mi a velemenyetek rolam , van remeny a jovomre nezve ?

Eloszor is felejsd el a rinyalast azzal csak meg melyebre lokod az onbizalmad, nem kell altatni magad h milyen jo vagy de folyton azon kattogni h szar vagy szinten nem szabad, az allad keresest kezd el aztan a sokadik allas interjudon majd felvesznek.

Tul nagy almokat ne szojj mindig a kozeli jovot nezd, a folyamatos sok kis elore lepes meg vezethet majd nagyobb celokhoz is.

Szia, kicsit magamra emlékeztetsz, csak jóval súlyosabb eset vagy.

Nem baj, ha zárkózott vagy, ez az introvertáltak fő jellemzője. Az is teljesen normális, hogy félsz idegenekkel beszélni, hiszen azt se szeretik az introvertáltak - egy csomó mém van arról, hogy pl egy beszéd 10%-ban figyel a másik mondandójára, 90%-ban a "menekülő" utat keresi.

Én azzal próbáltam kinyílni, hogy pl egy teljesen idegen városba jelentkeztem egyetemre, ahol mondjuk román szakon tanulok (ami még nehezebbé teszi, de nem volt magyar) de élvezem amit tanulok. Ezzel kényszerítettem magam, hogy kimozduljak a konfortzónámból. A román miatt egy évig izgultam, hogy most mit hibázok, hol s mikor (mert tényleg nem tudok beszélni), aztán egy idő után már nem érdekelt, mert beleszoktam (nem, még most se tudok helyesen beszélni, viszont már ha egy idegen is szólít le, higgadtabban tudom kezelni a helyzetet, de persze nem olyan lazán, mint egy extrovertált tenné).

Nem tudom, hogy hívő vagy-e, de ha igen, elkezdhetnél járni egy közösségbe, csak pár alkalommal. Itt szerezhetnél barátokat is.

Ugyanakkor egy szakembert se ártana felkeresni. Ő is sokat segíthet kizökkenni ebből a helyzetből. És nyílván nem pótolja a testvéredet, viszont ez fordítva is igaz. Egy pszichológus olyan szaktudással rendelkezik, amit egy átlag ember nem tud megadni, hiszen ők is hosszú évek folyamán tanulnak. Ha az introvertáltság mellett meg fóbiáid is akadnak (pl szociális, de nem biztos), akkor azon tényleg nem tudsz egymagad segíteni.

Szerintem ne vond meg magadtól a segítséget. Az első lépés mindig a probléma felismerése. Ahogy látom, te ezt nagyjából már megtetted. A második a probléma megoldása.

És ezek után tényleg ne úgy képzelj el, mint aki minden partiban ott van, a fél város a 'barátja', stb. Mert például már akkor is kétségbe esek, ha megcsörren a telefon, és egy ismeretlen szám hív. Ha meg nekem kell felhívnom valakit, akkor minimum fél órát járkálok fel-alá, és ezerszer vegiggondolom, hogy mit fogok mondani. Tehát szívesebben írok, mint beszélek (igen, ezzel is van mém)

Ha valami aprót hibázok a beszédben, akkor jön, hogy elássam magam szégyenemben, és gyakran akad, hogy nem tudom, hogy tegyem a kezem, hogy álljak, vagy mit reagáljak egy adott szituációban, ami nagyon kínos. Aztán persze ezek még évek múltán is eszembe jutnak, és rágódok rajtuk, holott valószínűleg észre se vették.

Ne feledd, hogy mindig az első lépès a legnehezebb, a többi meg majd egyre könnyebb lesz. (Gondolom a tornázasnál is feltűnt ugyanez)

Egy szintén 21 éves, introvertált fiú