Ismerkednétek egy magányos emberrel?

Részemről attól, hogy a magányosságod ellenére nem vagy -e túlzottan zárkózott, magának való ember, akiből harapófogóval kell kihúzni egy összetett mondatot a beszélgetéskor. Nem tartom magam bunkó embernek meg semmi ilyen, de manapság az ilyen emberekhez már egyre kevésbé van hosszú távon türelmem.

26/F

"vagy magányos mint semmi másról nem tud beszélni mint hogy magányos, szomorú és minden ember menjen a fenébe hogy vele nem barátkozik?"

Hú, ez jó leírás! Én egyszer megismertem egy férfit, aki nagyon udvarolt, és amúgy normális, aranyos is lehetett volna. De! Folyamatosan, de esküszöm állandóan arról beszélt, hogy őt mennyire megtépázta az élet (ő szavai), a volt felesége hogy átverte, és most mennyire, de mennyire magányos, és hogy öngyilkos akart már többször lenni... Amikor épp nem mesélte ezt, akkor saját maga által írt, és pontosan erről szóló verseket olvasott fel nekem.

Egyszer sem kérdezte, hogy velem mi van, még a harmadik találkozás után sem tudott a nevemen kívül semmit, de ő neki saját magáról be nem állt a szája...

Nyilván megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de ez így nem fog menni, szerintem először dolgozza fel a válását meg a problémáit, mert így nem lehet társat keresni... Na, akkor én voltam a szemét, aki pont úgy "megvetem" és "lerázom" őt, mint mindenkit.

Szóval: ilyen személlyel nem ismerkedem. Borzalom. Belehúz a saját depressziójába. Ez nem simán magány, hanem őrület.