Ha egyedül élnél egyetemen tanulnál, kiadnád a lakásod felét csak hogy ne élj egyedül?

A kérdés első fele a válaszolóhoz szól, az vagyok én. Én ha egyedül élnék, és egyetemen tanulnék, de ha nem, akkor sem adnám ki a lakásom felét, örülnék, hogy végre nem kell idegenekkel osztozkodnom.

A kérdés második fele a kérdezőről szól. Ha egyedül érzed magad igen, miért ne? Bár most lehet, hogy kockázatos.

Ha jól jönne a pénz és a társaság is, akkor miért ne?

Csak válogasd meg kit veszel magad mellé. A legjobb, ha van olyan ismerősöd, aki albit keres. Én sokáig így laktam társbérletben, nagyon szerettem azt az időszakot, egyáltalán nem rossz élmény az életemben. :)

A párom is a baráti társaságával lakott együtt anno (4-en, egy 4 szobás lakásban), ő is nagyon szerette. Szerintem teljesen más így együtt lakni valakivel és más "kényszerből", aki csak egy hirdetésre jelentkezett.

Igen. Egyrészt az anyagiak miatt, másrészt pedig a társaság miatt.

Még ha lenne is rá pénz, én luxusnak érezném, hogy full egyedül béreljek egy olyan lakást, amit nem használok ki. Viszont azért egyedül sem szeretnék nyomorogni egy pirinyó kis lyukban. Szóval ebből a szempontból szerintem a lakótárs egy teljesen jó dolog, mert osztozunk a költségeken, bizonyos mértékben közösen vezetjük a háztartást és mégis jut elég élettér mindenkinek.

Plusz, a társaság is egy jó hozadéka lehet. Bár nyilván ez attól is függ, hogy konkrétan kiről van szó és mennyire tudtok együtt élni, mennyire passzoltok stb. Akár tök jó barátság is születhet belőle, de lehet kifejezetten rossz vége is sajnos. Én személy szerint rövidebb ideig tök jól elvagyok egyedül is, jól szokott esni, de ezt az igényemet tulajdonképpen egy saját szoba is tökéletesen kielégíti. Laktam koliban (tulajdonképpen mindig ott lakom, csak akkor megyek albérletbe, ha nincsen más lehetőség), ahol volt egy/két szobatársam és ott ez zavart, hogy nem tudtam eleget egyedül lenni és akkor nagyon arra vágytam, hogy majd egyedül fogok lakni és az milyen jó lesz... hát ideig óráig elvoltam, de hosszú távon nem szeretem. Szerencsére azért az egyetemen sok emberrel találkozom, a barátaimmal is el tudunk menni akárhová stb., de én már inkább úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék még egyszer egyedül lakni. Én szeretem, ha van társaságom, mindig van valakivel beszélgetni, lehet együtt főzni, enni, takarítani stb., fiatal is vagyok, tök rugalmas és szerintem nyitott, barátságos is, szóval nekem ez nem jelent nagy nehézséget vagy lemondást. Nekem eddig jó tapasztalatom is van lakó/szobatársakkal. Én ezt élvezem és szerintem tök jó.

Én is úgy gondolom amúgy, hogy a lakótárs nem egyenlő azzal, hogy nem leszel magányos. Lehet kifogsz egy olyat, akivel szoros barátságot köttök, lehet olyant fogsz ki, akivel egymás idegeire mentek. Ismertem olyat, aki nagyon jól kijött a lakótársával s ismertem olyan esetet is, aki nem.

Például kolléganőm veszett egyszer úgy össze a lakótársnőjével (aki kb sosem takarított), hogy, mint két idegen éltek a lakásban. Nem szóltak egymáshoz.

És itt a harmadik eset. Amikor valakivel semmilyen kapcsolatod nem lesz, mert befele forduló ember, kb tényleg az lesz, hogy ott vagytok a lakásban és egy szót sem beszéltek.

Én nem adnám ki. Imádtam egyedül élni, sok évnyi közös albérlet után kész áldás volt egyedül költöznöm.

Ha anyagilag részedről mindegy, akkor én egyedül maradnék.