Miért érzek így?
Szerető családban élek, ahol nagyon sok extrovertált emberke van, és pár zárkózottabb, introvertált egyén. Én valahol a kettő között vagyok, és minden nézetben (vallás, politika, egészséges életmód... stb) amolyan arany középút vagyok. Nem tudom, ez konfliktus kerülés miatt alakult e ki, vagy valóban ilyen lennék, ha nem lennének veszekedések, ahol állást kell foglalni valami mellett, akkor is.
Emiatt mindenkivel megtalálom a közös hangot, én vagyok az az ember, akinek mindenki szidhatja a másikat, de én nem szidok le senkit annyira, hogy abból baj legyen.
Iskolában is így viselkedem, ha van is véleményem, nem állok ki mellette túlzottan, hagyom, hogy mások hangosabbak legyenek nálam. Az írás mindig jobban ment ezért, mint a beszéd, ha érvelnem kellett, mert van időm végig gondolni, mit, miért szeretnék mondani, és szerintem mi a helyes.
Valamiért azt érzem, én kevésbé vagyok jó, okos, és fontos, mint a többi ember. Mintha mindenki össze lenne sűrítve egy csapatba, én meg kívülálló lennék. A családom azt mondja, szeretnek velem lenni, mert vidám vagyok, gyerekes, és jó velem beszélgetni, de mégis olyan, mintha zavarnám őket (pl telefonoznak, ha velem beszélgetnek, vagy tőmondatokban válaszolnak, vagy, ha épp kifejtek valamit, jön egy másik ember, és félbe leszek szakítva... Stb), ezért általában akkor beszélek, ha ők kezdeményeznek.
A barátaim is, akik vannak, néha olyan érzésem van, mintha kényszerből barátkoznának velem. Párszor meg is kértem őket, hogy szóljanak nyugodtan, ha valami bajuk van velem, vagy ilyesmi, de mindig csak furcsán néztek, és azt mondták, ne aggódjak, nincs semmi baj.
Sokszor voltam kiközösítve, és régen itthon sem voltak a legjobbak a körülmények, plusz van/volt egy betegségem, ami sok mindenben akadályozott, lehet ez a baj?
Szerintetek mit tudok csinálni, hogy ez a kisebbségi komplexus elmúljon?
18/l
válasza:Persze, tök jó lenne, ha tudnám szeretni magam, de olyan, mintha mindenki körülöttem fejlődne/változna, vagy, ha felnőtt, akkor már réges rég elérte volna a tökéletes, öntudatos énjét.
Én pedig itt vagyok, 18 évesen, úgy nézek ki, mintha általános iskolás lennék, és, hogy őszinte legyek nem sokat változtam azóta. Mármint, próbálok nyíltabb, és értelmesebb lenni, mint akkor voltam, és változatatni a hibáimon, amik esetleg zavarhatnak másokat, de olyan, mintha egyhelyben toporognék.
Pl a mai napig nem tudom, milyen helyzetekben kell az embereknek ölelés és mikor inkább vigasztaló szó. Még mindig nem tudok sírni máson előtt, és még mindig nagyon rosszul kezelem a veszekedéseket.
Olyan, mintha a jellemem saját maga ellen lenne, és nem tudnék azzá válni, akivé szeretnék. Van bennem egy ilyen kép a "tökéletes lányról", amihez hasonlítani próbálok, de akárhogy igyekszem, ez valamiért nem sikerül. 😥
válasza:Kedves Kérdező!
Te egy csodálatos lány vagy, egyedi és megismételhetetlen.
Te más vagy mint a környezetedben élők. Úgy értem, hogy tudod a problémákat egy kívülálló szemével látni. Ez egy különleges adottság. A legtöbb ember annyira benne él a problémáiban, hogy a kivezető utat sem látja. Annyira fontos számukra, hogy a középpontban legyenek, hogy közben átgázolnak még a saját szeretteiken is. Írásodból úgy tűnik Te szereted, tiszteled a családodat és a barátaidat, Ők meg csak magukkal vannak elfoglalva.
Igaz más vagy mint Ők de ez pont így jó.
Ne akarj más lenni! Fogadd el magadat a különlegességeddel!
Nem lesz könnyű, de az igazgyöngyök így képződnek.
A betegséged is a személyiséged formálta, így lettél az aki most vagy. Nem kell másokhoz hasonlítanod, merj önmagad lenni!
Köszi!
Nem gondolom, hogy igazgyöngy lennék, hogy a barátaim csak magukkal foglalkoznának, vagy épp a családom nem szeretne. Szeretnek ők, hidd el.
A "csodálatos" kívülről látom a problémát képességem pedig onnan jön, hogy több, mint egy évtizedig pszichológushoz jártam, és mindig elolvastam a jellemrajzaimat, és rengeteget olvastam az interneten is ilyen témában, és sok videót megnéztem, hogy tudjam, miben különbözöm a "normális" emberektől, és, hogy rájöjjek, miért alakulnak úgy a dolgok a családban, ahogy.
Annak ellenére, hogy megdicsérsz, ki kell ábrándítsalak: én is magam körül forgok, mint más emberek. Csak az a különbség, hogy nekem fontos, hogy mindig jót gondoljanak rólam, és mindig ezzel vagyok elfoglalva, nem tudom feldolgozni, ha nem felelek meg. Épp ezért is fontos, hogy a körülöttem levőkkel kedves, jószívű legyek, mert egy idő után az majd visszahat rám, legalábbis remélem.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!