Ki lehet ebből az állapotból lábalni valahogy?

22 éves férfi vagyok. Általános iskolás koromban a nem tegnap barnult osztálytársaim nagyon sokat bántottak, valószínűleg ennek hatására beszédes gyerekből szótlan és antiszociális felnőtt lettem.

2 éve szakított velem az első barátnőm, hosszútávú kapcsolat volt, csúnya és nagyon fájó befejezéssel. Egyetemre járok és utálom minden pillanatát az egésznek. Mocskosul ocsmánynak, önbizalomhiányosnak és alacsonynak (170 cm) érzem magam.

Azt érzem, hogy egyszerűen semmi sem működik, a pillanatnyi boldogságokat hosszú szenvedéssel teli idők váltják fel.

Hogyan tudnék ebből az állapotból kijönni valahogy? Próbálom olyan dolgokkal elütni az időt amiket szeretek, de akkor meg annyira haszontalannak érzem magam és méginkább eluralkodik rajtam ez a szomorú érzés. Ha a szüleimet elveszteném, gondolkodás nélkül vetnék véget az életemnek.