Több évi szinte teljes emberi kapcsolatok nélkül eltelt év után bekattan az ember? Milyen tünetei vannak?
Régen egy irodában dolgoztam, de elegem lett 5 év után. Azt hittem ha saját lábra állok akkor úgy minden jobb lesz. Elkezdtünk egy kis vállalkozást a testvéremmel meg az anyánkkal. 3 évig ment is minden, bár már akkor is voltak gondok, elegem volt hogy velük vagyok összezárva egész nap. Ügyfelekkel nem nagyon találkozunk, más a profil. A haverok is elmaradtak, már nem voltam benne a belvárosi körforgásban a vidéki kis irodából. Kedvem se volt 1 órát utazni. Most van 2 éve hogy anyánk beteg lett és nyugdíjba ment. Utána a bátyám meg lelépett Dániába, így egyedül maradtam. Teljesen egyedül vagyok egész nap. Barátaim már egyáltalán nincsenek, sőt már ismerősök se nagyon vannak. Vannak napok amikor senkivel nem beszélek.
Amiket észrevettem tünetek: izgulok ha el kell menni valahova, sokszor fáj a hasam ilyenkor, a boltban akadozva beszélek, zavarban vagyok nagyon.
Ezek emiatt lehetnek? Vajon javulni fog valahogy? Már elhatároztam hogy elmegyek dolgozni valahova, de az interjú napján annyira izgultam hogy végül el se mentem! Ezt eljátszottam mégegyszer egy másik cégnél is. Képtelen vagyok elindulni, még fizikailag is rosszul leszek. Elég kínos és kellemetlen ez 28 éves férfiként.
Van más is így? Mi a megoldás?
válasza: válasza:Mi is ilyenek vagyunk a párommal. Mindketten otthonról dolgozunk. A család messzebb él, 2-3 hetente találkozunk csak velük pár órára, bár még az is sok belőlük, mert nem jó a kapcsolat egyik szülővel sem. Barátaink nincsenek, csak régi ismerősök, akik néha, évente 1-2x felbukkannak. Gyakran ők is csak érdekből jönnek, ami miatt már eleve bizalmatlan vagyok velük szemben.
Egyébként veled egykorú vagyok, csak nő. Sajnos az elmagányosodás nagymértékben jellemző a mi korosztályunkra. Nagyon gyakori, hogy korunkbeliek kutyákkal veszik körbe magukat, és azokat dédelgetik gyerekként, nyalják-falják, beszélnek hozzá, folyton ölelgetik, mert annyira nem normálisak az emberi kapcsolataik, hogy egy állattal pótolják a kimaradt emberi társas kapcsolataikat.
Egyébként én is félek pl boltban, főleg, ha külföldön vagyunk. Legtöbbször olyankor a páromat hagyom beszélni, mert én nem merek. Én is mindenhol zavarban vagyok, bár ennek az el nem fogadó családi közegem az oka szerintem, nem a bezártság. Egyébként mi hobbikkal próbáljuk pótolni a kiesett társas életet. Eljárunk túrázni, sportolni, sokat kirándulunk mindenfelé, így nem fordul annyira be az ember.
válasza:Belebetegedés talán túlzás, de én is stresszes vagyok ha új helyre kell mennem vagy új emberrel beszélnem.
Inkább a legnagyobb hátrány amit észrevettem, hogy annyira hozzászoktam a magányhoz, hogy amikor esetleg alakul is valami egy nővel, akkor a legtöbbször mikor interneten beszélgetünk azt kívánom hagyjon már békén. Pihenek munka után, ír valamit, én meg kb. "mit akar már megint..." Ez teljesen az én hibám nyilván, és élőben nincs is baj, de a napi szintű netes kapcsolattartást nem igénylem, meg a hátam közepére se kívánom. Fogalmam sincs mit lehetne tenni ez ellen.
válasza:Elszoktál az emberektől. Szerintem újra kapcsolatokat kellene epitened, a régi haverokat megkeresni vagy új barátokat találni. Tudom, nem könnyű.
Kezdeskent meg olyan munkát keress, aminek nincs akkora nagy tétje, hogy el merj menni az interjúra.
Ha szeretnél beszelgetni írhatsz nekem is, hátha segíteni fog valamit :)
Ez pánikbetegségnek hangzik, es persze, hogy van más is így.
Például én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!