Mit csináljon az ember, ha a társaság hiány komolyan ront az életkedvén, de úgy érzi a korabeliek már klasszisokkal lehagyták őt?

28 múltam papíron. Más is jutott ilyen helyzetbe, hogy azon kívül, ami ide vezette, még tetézi, hogy már azt se tudja hogyan próbálja megoldani, hogy életképes legyen?

Feltételezem egy komolyabb pszichoterápia segítene kilépni a visszatérő negatív gondolatok korlátai közül, de mivel ez már kihat a munkahelyen való helytállásomra, általában nem bírok addig dolgozni, hogy lehetőségem legyen eljutni megfelelő terapeutához.

Milyen szemlélet, gondolat tud segíteni ilyen helyzetben? Mert ez így nem mehet tovább