Magányosan is lehet boldog valaki?
Mielött kérdeznétek, tényleg nincs senkim. Az iskolában mindig egyedül vagyok és a kollégiumban is. Nincsenek barátaim.
Itt a családom, de velük bizonyos okok miatt nem szeretek lenni.
Most mondhatjátok, hogy kezdjek el barátkozni.. nos nekem ez nem olyan könnyű. Szociális fóbiám van. Zárkózott vagyok, csendes, elvont és negatív. Keveset beszélek. A külsőm sem valami szép. Aztán ugyebár sajnos a külső nagyban meghatározza,hogy akar e veled valaki barátkozni vagy sem. Szóval mit gondoltok?
Ha bármi információ van, ami a világképednek ellentmond, azt is leegyszerűsíted és megmagyarázod, hogy "aha, barátkoztak vele de csak azért hogy kihasználják", ezzel igazolva, hogy "csúnyákkal 0% barátkozik és csak a magány marad" és itt a baj.
Relatív hogy kinek mit jelent a csúnya. Mindenkinek más.
Ha folyamatosan ilyen attitűddel próbálsz barátoka, tismerősöket találni, hogy eleve kihasználást, rosszindulatot stb feltételezel, majd olyanokat is fogsz találni, akik ezt visszaigazolják számodra.
Amire figyelsz, az a világod, az a jelened, arra fókuszálsz, azt kapod, az elme azt igazolja vissza.
Nekem is egyre inkább az az érzésem, hogy csak egyedül lehet igazán szabad az ember. Az emberek, akiket elvesztettem, valójában csak visszahúztak. Ha a boldogságod emberektől függ, akkor bármikor elveszítheted.
A legjobb dolog a világon, ha igazán elmélyedhetsz valamiben és senki nem akadályoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!