A fiúk és lányok többsége is ugyan olyan éretlen, rossz. Egyet értetek?
Amúgy szerintem a #3-as jókat írt.
"Hát ez elég agresszívra és gyűlölködőre sikeredett. Nem szívesen lennék a környezeted tagja."
Ez mindent elmond. Ezzel a felfogással nem jutsz egyről a kettőre, mert a körülötted lévőket lehúzza és megfojtja.
Másrészt, persze, tudom, genyó vagyok, de csak a történet egyik oldalát ismerjük, azt, hogy te hogy látod a dolgokat. Vajon csak és kizárólag neked van igazad, a lányok meg nem értek egy irgalmas kiáltást sem? Te szent vagy, hiba nélkül, ők pedig feslett ribik, akik kifacsartak, mint egy citromot?
Szóval, érted, teszel fel néha magadnak kérdéseket arról, hogy ki vagy tulajdonképpen, milyen ember vagy? És legalább megpróbálsz objektív lenni? (Persze, saját magával senki nem objektív, szóval igazából az a kérdés, hogy képes vagy-e legalább addig eljutni, hogy a megfelelő kérdéseket felteszed saját magadnak? Nem egy kellemes dolog, mesélgethetnék erről, de hát nem vagyunk barátok, és nem is leszünk, szóval megtartom magamnak, de érdekes dolog az, amikor az ember elkezdi megpiszkálni azt a rétegét a személyiségének, amit nem annyira szeret. Viszont könnyebben boldogulhat, ha az árnyékos oldallal is (legalább részben) tisztában van.
Na.
Tessék, egy másik muzsika.
"az itteni trollok tiltva"
De te még itt vagy...
A helyzetet reálisan felmérni, a rossz minőségű anyagot megtagadni NEM agresszió!!!!!
Tarts ki magad mellett, meghozza a gyümölcsét.
Kettő dologra lesz nagy szükség a folytatáshoz.
Az egyik, hogy tudatosan keresd meg és fejleszd ki magadban azt, ami a FÉRFI tulajdonsága. Mivel már minták sincsenek, nem lesz könnyű, de ha erős lesz a döntésed emellett, sikerül.
A másik, ugyanígy, fejleszd ki magadban azt a NŐT akit keresnél. Nem a külsejét:))) Hanem a tulajdonságait modellezd, fejben, amikre neked szükséged van. Építs fel egy lelki alkatot, egy álom-nőt, aki téged fog választani és akit te. Ezekhez sincs minta, sehol, semelyik médiában.... Nincsenek közismert FÉRFIAK és NŐK. Esetleg a közeledben találsz. Ne a korát tekintsd, hanem, hogy milyen ott bent. Tanulni fogsz belőle.
És érdekes (nektek már biztos nem, de nekünk kölyökkurunkban sztár volt, nem is alaptalanul)
Rick Astley életét kissé olvasva, van más olyan is, aki a rendes úton jár. Nem fogadta el, amibe a média akarta beletolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!