Miért nem lehet boldog minden olyan ember, aki jó? Miért kell igazságtalannak lenni az életnek?

Az ápolatlanságon kívül még több száz olyan tulajdonság van, ami miatt taszító lehet valaki.

Mondok egy példát. Beszélgettem egy sráccal (mindketten 18 év körüli fiatalok vagyunk), és nagyon hamar leesett, hogy szerelmes belém. Mindketten rendes és jó emberek vagyunk, de összejöttem vele? Nem. Nem jöttem össze velem, mert nem éreztem úgy iránta, ahogy ő irántam.

Ugyanis hiába volt kedves és rendes, van pár olyan tulajdonsága, amiket én nem tudok tolerálni és kezelni. Az egyik ilyen, hogy nagyon buta volt. Rosszindulat nélkül írom ezt, de olyan alapvető dolgokkal nem volt tisztában, hogy az valami elképesztő.

A másik, hogy abszolút másképp tervezzük és éljük az életünket, pár példa erre:

- ő az érettségit se tette le, én külföldi egyetemre tervezek menni

- utál utazni és sportolni, nekem az életem az utazás és a mozgás

- legszívesebben otthon van egész nap, míg én szeretek közösségekbe járni

- nincsenek álmai és céljai, míg nekem vannak és teszek értük

- semmi igénye önállóságra, az édesanyja rakja ki neki reggelente a ruháját, míg nekem lesülni a bőr a képemről, ha ezt is más csinálná meg helyettem

Mindketten rendes és jó emberek vagyunk, de egyszerűen nem illünk össze, hiszen mint írtam, a rendesség önmagában nagyon kevés.

Lehet, lehet nem. Nincs rá garancia.

Miért jönnék össze olyannal, aki elsőre nem szimpatikus, ha összejöhetek olyannal is, aki elsőre is szimpatikus?

Köszönöm, jól esik ilyet olvasni.

Benne igény se volt a változásra, mert őt idézve "nekem jó így".

Sok ember nem illik össze, és ezzel nincs baj. Keresni kell a szimpatikus jellemmel, hasonló érdeklődéssel és célokkal rendelkező embereket.