Hogyan zárhatnám ki teljesen ezt az érzést magamból?

Lehet, hogy hosszasan fogom leírni, csak azért, hogy jobban meg tudjam értetni a helyzetem.

Régen nagyon önbizalomhiányos voltam, viszont iskolában voltak barátaim, ismerősök stb, akikkel csak iskola időben beszéltem/hülyéskedtem.

Kiskorom óta napi több órát vagy egész nap a gépet nyomtam.

Aztán elköltöztünk, gépezni már nagyon keveset szoktam, napi 1óra a legtöbb.

A lényeg, hogy itt nincs egyetlen ismerősöm sem.

Ez a nagyváros, ahol fél óra kintlét után megölnek a gondolataim. Mert csak azt látom, hogy mindenki mellett ott a régi, vagy mindegy milyen ismeröse/párja, és nincs a világon semmi problémájuk, soha nem is volt.

Annyira idegen és ilyesztő egyedül néha, hogy nekem sosem lesz az életemben már olyan ember, aki mindent tud rólam, akivel tudok azonosulni, alapból nem vagyok valami élettel teli sajnos. Még nincsen semmi hobbim, ha lesz pénzem, és a munka melett időm/energiám akkor majd eddzeni akarok, de azt is szerintem csak otthon.

Ez eddig erősen szánalmas.

Szeretnék mostmár valamit tenni, de ilyen lehetetlen életérzéssel hogyan és mit kellene?

Nagyon sok dologban kellene változtatnom, így ez nem élet.

Ez az érzés nagyon sokat javult, de még ígyis el tudom rontani az egészet ha túlgondolom.