Mit tehetnék? Egyre nehezebb így élni.

Felemészt a magány. Akár mennyire próbálok belőle kitörni egyszerűen nem megy. Mintha nekem kötelező lenne ebben lennem. Hiába próbálok emberekkel beszélgetni, ismerősökre ráírni facbookon. (persze csak az olyanokra akikkel némi képp beszélő viszonyban voltam/vagyok.) Ha válaszolnak is egy idő után nem írnak vissza vagy egy mondva csinált indokkal lelépnek, leráznak konkrétan, vagy a legrosszabb az, hogy vissza se írnak. Tulajdonképpen nincs egy barátom sem. Pasim sem. (25 vagyok) Hót egyedül vagyok. Minden hova egyedül megyek, egyedül csinálok mindent. Szüleim se nagyon értenek már meg. Ott vagyok a korban, hogy dolgozni kell menjek, és én még szeretnék tanulni, hogy ne egy gyárban kelljen végig dolgoznom az életem.

Az emberek meg se akarnak ismerni jó formán. Mindig kitalálnak valamit, hogy miért nem vagyok szimpatikus vagy egyszerűen kizárnak az életükből. Próbáltam volna segítséget kérni, de ha kaptam is az is kiosztás volt, hogy mit kell és hogyan tennem, azt amit érzek senki nem képes megérteni, rá fogják, hogy sajnáltatom magam azt annyi. Meg kiröhögnek. Ja.... meg, hogy magamnak csinálom az egészet. Hol ott teszek és már nagyon sokat szinte mindent megpróbáltam, hogy kitörjek a mókus kerékből.

Piszkálódás, baszogatás, beszólogatás az minden hol megy, mindenki mondja a magáét, hogy mit és hogyan kellene tennem, de segíteni azt nem.

Pedig vannak álmaim, céljaim. Fogalmam sincs mi lehet az oka, hogy mindig kifogom a sz@r helyeket, meg olyan helyre kerülök ahol nem hagynak békén. Szó szerint sokszor élni sem hagynak normálisan mert mindig van valami ami nem tetszik annak a másik személynek aki ott van. Már rohadtul unom. Legszivesebben sokszor már nem is léteznék. Kapcsolatok nélkül meg az ember elveszik ebben a mai világban.