Mit csináljak, ha állandóan kritizál a szomszédunk?
70 év körüli idős házaspárról van szó, jó módúak, gyerekeik elköltöztek már, unokájuk nincs.
Mi 30 évesek vagyunk, én folyamatos műszakban dolgozok, férjem három műszakban, mellékállásban pedig hétvégente.
Építkezés, lakásfelújítás után vagyunk.
Akármit csinálunk, a szomszéd kritizál és lustának állít be minket.
Van kiskertünk, és mellette egy nagy telek. Még nem volt időnk elrendezni, betelepíteni. Erre mindig azt mondják, hogy csak gaz nő benne. A kiskertem se olyan szép, mint nekik, akik reggeltől estig kapálnak, meg öntöznek. Fűnyírózás is sokszor elmarad, mert vagy dolgozunk, vagy valaki éjszakás és pihen, de lehetőségünkhöz mérten rendben tartjuk.
Mikor a telket vettük, volt rajta pár gyümölcsfa, azokat mind levágatta, mert átlóg, nem vitatkoztunk, levágtuk, egyet meghagytunk, azt rendszeresen lepermetezi gyomirtóval. A kerítés közelébe telepített virágokat úgyszintén, fél méteres körzetbe a fű sincs.
Akkor egy a telkünkön lévő fáról azt gondolták, hogy az összes levele az ő kertjük be hull, azt is kivágattuk, de magas volt és két részletben vágta ki a favágó. Kijött és nekiállt vitatkozni, hogy miért nem vágattuk ki egészen. Ha kimegyek a kertbe kapálni, beszól, hogy bújkócskázni jöttem a gazba és röhögnek a feleségével. Múltkor az újonnan csinált teraszunkat szólta le.
7 éve nem voltunk nyaralni, sokat dolgozunk és állandóan csak rosszat látja bennünk. Én már ki se megyek a kertbe, ha látom, hogy kint vannak. Elhiszem, hogy már 70 év alatt elértek mindent, meg van idejük rendet tartani, de néha magukba is nézhetnének.
A kötekedők és feljelentők egy dolgot utálnak nagyon, ha velük csinálják ugyanezt. Szóval mostantól lehet keresni az okot, hogy szóljatok nekik. Ronda a kerítés, átlóg 2 fűszál, 4 centivel magasabb a sövény az engedélyezettnél, túl hangosan beszélgetnek vagy szól a rádió, füstölnek, a kéményük ránézésre életveszélyes, kismillió ilyen van. Mindet elő kell venni.
Ha pedig a gyomirtóval kárt okoznak a birtokodon, akkor a jegyzőhöz kell menni birtokvédelmi eljárást indíttatni, beleértve persze a természetkárosítást is, mert ismeretlen mérget használnak.
Én elsőkörben beszólogatnék neki, hogy érezze egy kicsit a törődést és ne gondomja azt, hogy ő sz@.rt mindenkit, csak mert 70 éves. Szóval állj ki magadért!
Másodszor pedig: kell egy olyan kerítés, amin az unazkozó vén hülyék nem látnak át.
Nekem ugyanilyen kötekedős bolond nyugger szomszédaim vannak, mondjuk én csak a 3. beszólásig bírtam, aztán közöltem velük hogyha megint kötekedni mernek akkor kicsavarom a nyakukat.
Nem szabad hagyni kérdező hogy két 70 éves csicskái legyetek.
Én csak azt nem értem, hogy minek hallgatod meg, vagy miért érdekel?
2 méter magas átlátszatlan kerítés (nádszövet, lemez, sövény, akármi), aztán kalap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!