Mit lehet tenni a Közös képviselővel, ha nem teszi a dolgát?
A közös képviselő már 3 éve nem hajlandó a közgyűlésekről beszámolót csinálni,
és azt eljuttatni a közösségnek, a határozatokról sem, , a ház költségei egy felhő azaz azt írja le rá, amit akar. Sosem tudni semmiről semmit sem, a 2 évente kötelező könyvelés ellenőrzést sem teszi. A ház alapító levelében levő törvény a 40 éves szinten van, tulajdonképpen nem csinál semmit sem. Ha évente a közgyűlést összehívja, ott olyan emberek szavaznak rá, akik "valószínűleg" még a közös költséget sem fizetik, ellenük az elmúlt 10 év alatt em tett semmit sem. (szavazó tábora) . A ház lakóinak fele nyugdíjas, háta mögött mindennek elhordják, de szemtől-szembe már csak bólogatnak neki. Próbáltam leváltatni, de csak a szavazó emberei vannak általában jelen. Önkormányzat jegyzője szerint, ha nincs tiltó listán vihető a képviseletet, bár jogi eljárások is vannak ellene. Peres ügyben egy ügyvédi irodát fizet évente, aminek összege 1 millió felett jár, gondolom ez is egy okossága.
Mit lehet tenni ilyenkor, ugyanis sokmindent megpróbáltam, de sikertelenül?
Köszönöm ezt én is ismerem, csakhát ha a közgyűlést ki is eszközlök, azon ugyanazon bérszavazó nyuggerek vannak ott akik rá szavaznak. Egyébként a törvény szerint februárig meg kell tartani az első közgyűlést, erre ő május utolsó hetébe teszi ki 8 nappal a gyűlés előtt ( oka a napi rendi pontokba ne lehessen változtatni) , indok és semmi különleges indok nélkül.
Valami kapcsolata van az önkormányzattal is mert mindenki védi a seggét a mai napig, lehet nagy kommunista káder volt, vagy a régi önkormányzatnál volt vagyonkezelői valaki... pass
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!