Közös udvaros társasházban nem pofátlanság a másik ablaka elé kb. egy méterre elhelyezni a kerti széket?
Hárman lakunk a hátsó udvarban, a kertrész osztatlan közös tulajdon, de az elöl lévő bejárat felé elég nagy területű.
A szomszédnak van saját verandája (a másiknak pedig valamennyire elkerített része). Én középen lakom, gyakorlatilag egy háromszög alakú terület van előttem, nekem nincs elkerített részem (nemrég költöztem) és az ablak alacsonyan van (derékmagasság).
A szomszéd egyszer csak kirakta a székét épp az én ablakom elé 1 méterre és önfeledten napozni kezdett.
Őszintén szólva kissé zavaró és furcsa, olyan érzés, mintha a privát szférámba másznának bele, most már köhinteni is alig merek, másról nem is beszélve...
Tettem fel függönyöket, de olyan is van, hogy spontán megállnak az ablakomban és elkezdenek trécselni hozzám, vagy beszólogatni az ablakon, ha épp nem vagyok látható..
Ez az egész a bizonyos egy szomszédékra vonatkozik.
Nem tudom, mit gondoljak, mert nekem nem jutna eszembe ilyesmit csinálni, sőt, én igazából nem is használom a kertrészt, ritkán vagyok kinn.
Csak nekem fura, vagy nem bennem van a hiba?
Nos, dohányzok és épp az ablak előtti helységben, de úgy látszik, ez nem zavarja.
Egyébként jelzés értékkel már korábban felállítottam egy kis virágfuttatót az ajtóm és az ablakom közé, hogy mégis legyen valami látszólagos elválasztás, de ezek szerint hiába.
Igazából az az érzésem, hogy direkt, épp azért csinálta, hogy nézegessem, de hát ez nekem nem okozott esztétikai élményt...
Köszi mindenkinek, megnyugodtam, hogy nem velem van a baj!
Az a kellemetlen, hogy egyébként jóban vagyok a szomszédékkal, segítünk egymásnak, ha kell, ezért nem szívesen szólnék.
De ez már a második ilyesmi eset, előtte egy barkácsoláshoz felállított állványt raktak elém, amit aztán hetekig ott is felejtettek..
Nem értem, mert az udvaron tényleg lenne bőven hely máshol is.
Az előttem itt lakó hölgyet állítólag alig látták, gondolom, ezért megszokhatták, hogy azt csinálnak, amit akarnak.
Sajnos, jelenleg nincs pénzem elkerítésre, talán majd jövőre ültetek tujákat.
Bocs, de most kiemelem a kérdést, mert egyre cifrább dolgok történnek.
A korábbinak az lett a vége, hogy egyszer az éj leple alatt fogtam a széket és áttettem az ő oldalukra. Szerencsére azóta ott is maradt, de érdekes módon a pasi azóta sem napozott benne.
A legfrissebb, hogy tegnap a két gyerek felállított egy sátrat az ő bejáratuk elé, az én kis keskeny járdám közepére, az ajtómtól kb. két méterre.. Magyarán én csak a gazoson át tudok a bejárat ajtómhoz érni. Este ugyan behordták, de ma reggelre megint oda került. Jó, játsszanak a gyerekek, ez rendben van, de közben kidöntögették a pici szolár lámpácskáimat. Azért ott megjegyeztem, hogy a lámpácskákra vigyázzanak. Mára megint ki volt egy-kettő dőlve a földből, még jó, hogy vannak tartalék leszúróim, mert azt aztán nincs ember, aki megtalálja a fűben.
A kutyát már nem is említem... aki ugyanis a gyerekek játszadozásával párhuzamosan nyomja az ugatást.
Már jó ideje utóbbi miatt ritkán hagyom nyitva az ajtót, de már szerettem volna szellőztetni legalább egy-két órát, de lehetetlen volt, úgy ugatott a kutya, mintha nyúznák.
Nem bírtam tovább, káromkodtam egy cifrát és rányomtam a hifire a 100 wattot... 5 percen belül megszűnt a kutyaugatás (természetesen utána le is halkítottam a zenét), igaz, nekem azóta is fenn van a vérnyomásom.
Nos, csak azért írtam le, hogy okuljanak belőle azok, akik mondjuk a panel után tégla, "kertes" társasházba vágynak...:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!