Megszavazott felújjítás ellen lehet valamit tenni?
Sziasztok!
4 emeletes panelházban lakom az 1. emeleten.
Lakógyűlésen (melyre sajnos nem tudtam elmenni, mert dolgoztam) megszavazták, hogy újítsák fel a tetőt (mert elvileg beázott), illetve szigeteljék le a pincét (mert h a földszinti lakók lakása elmondásuk szerint jobban hül) Illetve az északi és déli falat is szigeteljék. Ennek kb az összköltsége 15-18millió forint (oké, h megkell fizetni a szakmunkát de ezt nagyon soknak tartom).
Amely 12 lakásra lebontva 1,25-1,5 millió forint. Mivel az én lakásom nem hűl alulról, illetve nem ázik be, de még csak az északi és déli végfal se az én lakásomhoz tartozik, mivel pont középen van, így tulajdonképpen semmi előnyöm nem származik a felújjításból. (nem is értem, h a keleti és nyugati falrészt miért nem akarják szigetelni. Hisz az az én lakásomhoz is tartozik. Vagy mindent vagy semmit...)
De mivel sajnos minimálbért keresek, én ezt a pénzt nem tudok kigazdálkodni. Mondhatnátok h vegyek fel hitelt (de már a lakáson is van hitelem) és a mai világban (ahol egyik naprol a másikra elküldik az embereket), nem is mernék felvenni ujjabb hitelt.
Mit tudok tenni h ne erőltessék rám? Undorító amit művelnek ebben a házban.. Minden lakó csak azt akarja megcsináltatni ami neki fontos a másik meg levan "szarva", pedig egyik kamionozik, másiknak vállalkozó, 3. tanárként dolgozik, de abba bele se gondolnak h ezt h fizeti ki az aki minimálbért keres és nem csak magára van gondja (hanem pl 1 kocsit fenntart ami a munkábajáráshoz kell, lakás törlesztőt fizeti, édesanyját segíti anyagilag, mert sajnos nem kap elég nyugdíjat).
Kérlek szépen titeket aki tud segítsen.
és az normális h a társasháznak csak 2 oldalát szigetelik?
Miért csak kettőt? hogyha 1 kertes házról beszélünk annak sem csak 2 oldalát szokták szigetelni, hanem az összest...
Nem normális, de azért kell ott lenni a lakógyűlésen, hogy hangot emeljen az ember, hogyha már ezek megtörténnek, akkor a másik két oldal se maradjon ki. Nem olyan rossz ár ez egyébként.
Nincs a társasháznak felújítási alapja? Mert az pl. mehet erre? Avagy általában részletfizetést is szoktak biztosítani. Ha a közgyűlésen megfelelő számban jelen voltak a tulajdonosok, vagyis döntés képes volt a létszám, akkor ez ellen az ég világon semmit nem tehetsz. A többség ezt szeretné.
Az állagmegóvás a te feladatod is, olyan nincs, hogy "engem nem érint ha a felső beázik és nem is érdekel". A te házad is bizonyos arányban, így közvetve érint.
'Minden lakó csak azt akarja megcsináltatni ami neki fontos a másik meg levan "szarva"'
Értem én a problémád, de te is leszarod, hogy azokra meg a tető omlik meg megfagynak. Szóval te is csak a magad érdekét nézed ez nem tűnt fel? Semmi jogod nincs ezért leszólni őket.
Igaz, nagyon igazságtalan, hogy az is fizeti akinek nincs haszna belőle... Akár a saját megélhetése kárára is. Esetleg felemelhetnéd a hangod emiatt, hogy neked ez megoldhatatlan a fizetésedből.
Engem annyira elszomorított ez a kérdés, hogy nehéz szavakba foglalnom...
"lakógyűlés, melyre sajnos nem tudtam elmenni"
"az én lakásom nem hűl alulról, illetve nem ázik be"
"de még csak az északi és déli végfal se az én lakásomhoz tartozik"
"semmi előnyöm nem származik a felújjításból" (SIC!)
"nem is értem, h a keleti és nyugati falrészt miért nem akarják szigetelni. Hisz az az én lakásomhoz is tartozik."
"Undorító amit művelnek ebben a házban.. Minden lakó csak azt akarja megcsináltatni ami neki fontos a másik meg levan "szarva""
Hú de nehéz innen kiindulva bármit is mondani...
A legfontosabb: Nem a többiekben van a hiba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!